Minden út Rómába vezet, de vendéglátósként van, hogy ez kicsit göröngyösebb a kelleténél. Utazás szakácsként. Első rész.

Minket, szakácsokat sokszor vádolnak azzal, hogy nem tudunk megjelenni egy családi eseményen sem, amiben sajnos van némi igazság. A karácsony, a szülinapok, utazások csak nagy ritkán jönnek össze, és idén sajnos lemaradtam bátyám finnországi diplomaosztójáról is a munka miatt. Viszont éppen ez okból kifolyólag, az ikertestvérem már októberben közölte, hogy júliusban családi nyaralás, tessék szabadságot foglalni. Amit meg is tettem. Londonban. Aztán munkahelyet váltottam, és egy olyan országba mentem, ahol a július főszezon. Éppen ezért már az állásinterjún közöltem a séffel januárban, hogy nekem már foglalt szabadságom van júliusra, és megállapodtunk, hogy ha egész hetet nem is kaphatok, pár napot mindenképp tud majd adni. Aztán ahogy közeledett a várva várt időpont, úgy változott, hogy a séf éppen hány napot gondol kiadni. Volt szó 3 napról, 3,5 napról, vasárnaptól-szerdáig, vagy csütörtöktől vasárnapig. Folyamatos félreértéseket követően végül sikerült buszjegyet vásárolnom egy olyan időpontra, amit végül a séf megváltoztatott, majd még egyszer megváltoztatott, így az eredmény az lett, hogy két oda-, és egy visszajegyem lett Rómába. Anyám, ikertestvérem - Jani - , és a barátnője - Noémi - már vasárnap megérkeztek Rómába, míg én csak szerda reggelre tudtam odaérni. Igaz, ezt elfelejtettük megemlíteni anyánknak, és ő azt hitte, hogy csak csütörtök este érkezek a munka miatt. Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor nem elfelejtettük, csak tévesen informáltuk, a nagyobb meglepetés érdekében. 

A meglepetés pillanata.. Egy könnyed reggeli séta közepén, csak megjelentem egy fa mögül.

Utazás szakácsként

Míg Londonban éltem, egy év alatt 16 alkalommal repültem Budapest és London között, mikor a blog miatt, mikor épp egy állásajánlat miatt. Vagy éppen csak nyaralni otthon, Kaposváron. Mondhatni rutinossá váltam a reptéren. Bár a repülések mindig úgy jöttek ki, hogy a legelső géppel repültem, így általában már nem volt időm aludni munka után. Jellemzően éjfélkor végeztem egy-egy 16 órás műszakkal, majd az öltözőben már ott volt a poggyászom, és azzal kiindultam Stanstedre vagy Lutonra, mikor honnan volt kényelmesebb. Aztán vártam a reptéren hajnali 6-ig, hogy becsekkolhassak. Így történt, hogy mikor a Vidék Íze magazinba készítettünk egy cikket, akkor már 30 órája nem aludtam, de előfordult olyan is, hogy 50 órán keresztül nem aludtam, mert a repülést megelőző napon, meg éppen búcsúbulit tartottunk. Persze előfordult még olyan is az első repüléseim során, hogy megpróbáltam aludni a repülést megelőzően, és majd gondoltam, felkelek hajnali 5-kor. 18 óra munkát követően hajnali 2-kor feküdtem le aludni, és mondanom se kell elaludtam. Reggel 6-kor keltem fel, miközben a gépem 8-kor indult. 40 km-rel távolabb! Szószerint futottam a vasútállomásig, hogy elérjem a vonatot Stanstedre, majd az ellenőrzőkapuk felé tartva, már útközben vettem le az övemet, bakancsomat, és mindent, ami becsipoghat. Ahogy átjutottam a kapukon, vissza se öltöztem, hanem mezítláb szaladtam, kezemben a bakancsommal, övemmel, kabátommal, és poggyászommal egészen a kapuig, ahol aztán megnyugodtam, mert még 10 percem maradt öltözködni végül. 

Nos ezek után nosztalgikus hangulatban telt az a 8 óra várakozás Siena belvárosában, amit az utazás előtt eltöltöttem. Bár minden út Rómába vezet, vannak utak, ahol nem jár se busz, se vonat. Pievescola (a falu ahol dolgozom) és Siena csak 10 km-re van egymástól, mégis naponta csak 2 busz jár, és mivel az én buszom hajnali 5.45-kor indult Rómába, így esélytelen volt, hogy busszal menjek Sienába. Így hát megkértem Peti kollegámat (akinek már láthattátok egy remek narancsos mousse tortáját! ), hogy lefekvés előtt vigyen el Sienába, és majd megvárom egy McDonalds árnyékában a busz indulását. Úgyis napok óta panaszkodtam már a Petinek, hogy mennyire vágyom valami műanyag ételre, Bigmacre, és csirkefalatkákra. Hát most megkaptam. És hogy mi volt a legszebb 8 óra várakozásba? A végén az izgalom, hogy le ne késsem a buszt. Mivel az állomásról 6 különböző cég járata indult, és mindegyik fel volt tüntetve, honnan indul. Mindegyik, kivéve az enyémet. Se a jegyemen nem találtam semmit, se az ott dolgozóktól (hajnali 5-kor ez két embert jelent) nem kaptam érdemi választ. Így hát ott ültem, és bíztam benne, hogy majd látványosan érkezik meg a busz, és nem alszok el, hisz akkor már 50 óra alatt még csak 3 órát sikerült aludnom. Végül a busz megérkezett, én felszálltam, és Rómáig sikerült végig aludnom az egész utat. Kissé félő volt, hogy egészen Nápolyig utazok. 

Ezeket a sorokat még Ostiából írtam sietve, aféle prológusként, és életjelként. Vasárnap már utazok vissza a munka világába. Pár nap, és részletes beszámolót kaphattok arról, hogy milyen is Róma legjobb lasagneja, vagy hogy milyen egy igazi nápolyi pizza Nápoly szívében! Hamarosan jelentkezem!