Megjártam végre Brüsszelt, ettem gofrit, láttam a Manneken Pis-t, és sült krumpli is került a gyomromba. No meg sör. Mértéktelenül. Na jó, azért tartottuk magunkat minimális normákhoz. Beszámoló Brüsszelből.

Igaz, az egész utazás már elmúlt, de most jutottam el odáig, hogy mindent papírra vessek. Az előző héten az utazásoknak, és éjszakai sörkóstolásoknak (nem szépítem: tivornyáknak) köszönhetően sikerült az alvott óráim számát összesen 22-re redukálni, ami ha valakinek még mindig soknak hangozna, akkor 5 óra repülőn, és autóban történt. De kezdjük az elején. Pár hete hirdetett egy pályázatot gasztrobloggereknek a Grimbergen sört forgalmazó Carlsberg és a Kreativ.hu. Pályáztam, és megnyertem a pályázatot. Úgyhogy ők fizették az utazásom, a szállásom, sőt még egy vacsorát is, amiért én cserébe írtam egy bércikket  írtam egy klassz cikket arról, hogy miképp is lehet a Grimbergen söröket az étrendünkhöz igazítani, a szilveszteri malac sörrel való kenegetésén túllendülve. Volt egy másik pályázat is, ami kifejezetten sörbloggereknek szólt, így a Fenékig nevű blog (amiről kiderült, hogy nem pornóblog, csak sörpornó!) szerzője, Szalai Tamás lett az, aki a sörökről írt. Akiket a sörök szakmai elemzése érdekelne, az ne habozzon (igen, szóvicc!): itt lehet olvasni egy remek összefoglalót róluk. Szóval megnyertem a pályázatot, de belefutottam az első kihívásba: emberhiány miatt nem igazán tud a séf elegendő szabadnapot kiadni egy ilyen túrára. Szóval a túra szeptember 7-8-9-én tartott, ezt a három napot kaptam meg. Nem maradt más hátra, minthogy a hatodikai este, ahogy végeztem az esti szervízzel, kocsiba pattanva apámmal Sienától Budapestig vezettünk éjszaka, hogy reggel 9-re a reptéren legyek, majd repüljünk. Egy éjszaka alvás kimaradt, de hát majd a repülőn, mint a régi szép időkben. Mondanom se kell, elég gyorsan elaludtam, tehát még mindig nem tudom, hogy pontosan mik a teendők ha lezuhanna a gép, annál a résznél már mindig alszok. Brüsszelbe érkezve, rögtön a hotelhez vittek, amire nem is pazarolnám a szót, hisz Brüsszelben voltunk! Soha életemben nem vonzott se Brüsszel, se Belgium. De tévedni emberi dolog. (Ezt a kifogást még egy séfem se fogadta el sajnos.) 

Sült krumpli, ketchup nélkül

Szóval, ahogy lezuhanyzott mindenki, irány a város és nézzünk szét. Persze ha már Brüsszel utcáit járjuk, akkor biztos, hogy a sült krumplit ki kell próbálnunk. A sült krumpli hazájában kihagyhatatlan dolog. Találtunk is elég gyorsan egy pici üzletet, ahol sült krumplit árultak. Meg kell mondjam, hogy nem számítottam ilyenre: konkrétan a teljes munkafolyamatot láthattuk a pult mögött: a vödörben állt a pucolt krumpli (ami valószínűleg frissen lett odatéve, hisz nem barnult még be), mellette egy kis mechanikus krumplinyomón nyomta át a szakács-tulaj-eladó-pultos a krumplit, majd már dobta is az első frituba, ami marhazsírral volt töltve. Először alacsony hőfokon (160) sütik elő a krumplit, majd félreteszik, és rendelésnél a 180 fokos zsírban sütik készre. Aztán jöhet a szósz. A kis adag 2,5, a nagy adag 3,5 euróba került, de még a kis adag is legalább 20-25 dkg-s lehetett, ami ezért az árért nem rossz. A szószoknál nagy önuralomra volt szükségem, hogy ketchupmániásként ne azt kérjek hozzá, de találomra ráböktünk egy "Maffia" nevezetűre, ami kellemes meglepetés volt: egy majonéz alapú csilis szósz kevés szardellával megbolondítva. Hiába a nagy adag kis adag, elég gyorsan elfogyott. Ezekután elég lehangoló volt két nappal később a reptéri McDonaldsban sült krumplit majszolnom. 

Művészi beállításnak tűnik, pedig csak letettem egy virágágyás szélére, hogy megbonthassam a kólámat

Sör. Minden mennyiségben.

Kezdő sörfogyasztó vagyok. Erre már a reptéren fény derült, mikor a két sörbloggerünk, az említett Szalai Tomi és Vásárhelyi István elkezdték kitárgyalni a Főzdefesztet, no meg, hogy milyen savanyított söröket fognak majd megkóstolni. Csendben a háttérben húzodtam a Heineken-szintű előismeretemmel, majd elaludtam. Kicsit féltem is attól, hogy ezek annyira minőségi sörök lesznek, hogy nekem, aki mezei sörökön nőtt fel, túl "jó" lesz, és nem fogom tudni értékelni. Nos meg kell nyugtassak mindenkit: a Grimbergen sörök tökéletes választások voltak ahhoz, hogy megismerkedjen az ember a belga sörökkel.

Aztán beleválasztottam pár komolyabba is, amikhez azért kellett kis idő hogy leülepedjen, és elfogadjam. Ilyen volt a Kriek De Ranke, amiről Istvántól megtudtam, hogy egy spontán erjesztésű, savanyított sör. Persze csendben maradtam, és bólogattam, mint aki érti, miről beszélünk. (Majd gyorsan rákerestem az interneten, hogy ez mit is jelent.) Annyit éreztem, hogy savanyú és meggyes. De finom. Aztán ott volt a másik sör, ami a kedvencem lett: a Trappista Rochefort 10. Majdnem 12 %-os, és nagyon súlyos, komplex ízekkel. Nem egy könnyed meccsnézés söre, az biztos. De nem is az, amiből 4-et legurít az ember egy este. 17 különböző sört kóstoltam végig. Bár már nem tudnám megnevezni mindet. De ami megmaradt számomra, hogy eddig csukott szemmel söröztem. Visszatérve Olaszországba már nem is igazán vágyom a Morettire, vagy Nastro Azzurora. Belga sörökért kutatom itt is az áruházakat. Szerencsére találni. Na de vissza Belgiumba. Szerencsére a többiek tudták, hol vannak igazán jó sörök, így eljutottunk Brüsszel egyik leghíresebb sörözőjébe a Delíriumba. Amiről azt kell tudni, hogy közel 200 négyzetméteren és 3 emeleten árulják a sört. 60 különböző országból érkező sör. 200 sörcsap. No meg vagy 2000 különböző üveg. És itt nem Arany Ászokos korsóba adják a Kőbányait. Minden márkát a saját márkás poharába/korsójába öntenek. Ami engem igazán meglepett itt, hogy nem kifejezetten drágák a sörök. A "kommersz lágereket" 2,5-4 euróért adták, de a komolyabb sörök is átlag 4-6 euróba kerültek, ami nyugati szemmel kifejezetten barátságos. De nem állt meg itt a sörtúra, eljutottunk még egy "sörnáci" helyre is (hogy szakkifejezéssel éljek), a Moeder Lambicba, ahol volt szerencsém a fentebb már említett savanyított sörhöz.

A Moeder Lambicban volt miből válogatni.

De nem hazudok. Egy hosszú, kemény munkával töltött nap után (sörkóstolás), jól esik a pihenés és lazítás, így este visszatértünk a Delíriumba, hogy azért a sok belga sör után, pár könnyebben emészthető lágert is legurítsunk. A pontos mennyiséget már homályfedi, de a három nap alatt nagyjából 30 és 40 közé saccolnám a kiürített sörös üvegek számát. Mentségemre szóljon, hogy alig 2-3 decisek ezek az üvegek. És persze magyarok mindenhol. Csak leültünk sörözni, és belénk botlott egy brüsszeli magyar - Zsófi -, aki épp a disszertációját írja, ha jól emlékszem. Annyi biztos, hogy névjegykártya hiányában, a régi angol bankkártyámat adtam neki oda. Innen is üzenném neki: hogy megnéztem, és tényleg nincs rajta pénz, tehát megtarthatja. A PIN kód pedig 8288.
Aki még nem kóstolt volna belga sört, annak csak azt tudom mondani: próbálja ki. Bennem mint laikusban, teljesen átértékelődött a sörökről alkotott vélemény, és teljesen más világot nyújt egy minőségi belga, mint a jól megszokott Heineken, vagy Kőbányai. 

Gofri

És hát ugye az elengedhetetlen gofri. A hotel reggelinél egy kellemes és egy kellemetlen meglepetés is ért minket. A kellemes az az volt, hogy egy "ikea" verzióban "Csináld magad gofri" volt a reggeli büfében, azaz mindannyian magunknak süthettük a gofrit. A kellemetlenebb része az volt, hogy sajnos teljesen ízetlen tésztát kaptunk. (Azt azért nem nekünk kellett keverni.) Teljesítve a szakácsvérem által diktált elvárásokat, miután még három vendégnek sütöttem gofrit, leültem, hogy megkóstoljam az enyémet, és rá kellett jönnöm, hogy nem itt fogom enni, életem legjobbját. Mondjuk azt se gondoltam volna, hogy egy kis jelentéktelen téren előbb fogom észrevenni a belga lányokat, mintsem a világhírű Manneken Pis-t.

Igen. Ott van a háttérben a Manneken Pis is. (forrás: www.fenekig.com)

Aztán miután elég gyorsan rájöttünk, hogy itt semmi látványosság - a lányok odébb álltak -, rövidesen találtunk egy sarki gofrizót. Ha egyáltalán van ilyen titulus. 1 euróért akkor is megéri, ha nem szeretem, gondoltam. Persze szakmai szemmel nézve csak natúr kértem, mert a gofrira voltam kíváncsi, nem pedig a nutellára, és tejszínhabra. Meg kell mondjam, hogy nem tudtam róla, hogy Belgiumon belül is több féle gofri létezik. Én pedig belenyúltam a Liége gofriba, ami egy élesztős, tömör tésztából készül (ellenben az általunk jobban ismert folyékony, palacsintatésztára emlékeztető klasszikussal). Először nem is értettem, hogy milyen gombócokat lapítanak éppen szét. De a végeredmény magáért beszélt. Ahogy a Leffe és Trappiste után nem akarok Heinekent inni többé, úgy a Liége gofri után se akarok többé "brüsszeli gofrit" enni. (Ez az elnevezése az általunk ismertnek.) A cukros élesztős tészta gyorsan megsül a gofrisütőben, és a sok cukor rögtön karamellizálódik a gofri felszínén. Bűn lett volna akármit is kérni hozzá. Ahogy a többiek megkóstolták, rögtön sarkon fordultak, és ők is elfutottak 1-1 gofriért. Már csak pár nap, és végre hazatérek Kaposvárra, és ígérem, nagyon gyorsan ki fogom kísérletezni ennek a gofrinak a tésztáját, mert ezt muszáj mindenkinek megkóstolnia. 

Édességkedvelőknek igazi mennyország.

És azzal kezdtem volna a cikket, hogy sose vágytam Brüsszelbe? Aki végig olvasta a cikket, talán már érzi rajtam, hogy most igenis visszamennék még pár gofrira, és sörre. És csokoládéra. Apropó. Csokoládé. Sikerült találnom egy tetszetős csokiboltot, ahol gyorsan be is vásároltam a családnak. Amíg válogattam, egy apró kóstolót hoztak az egyik típusú kakaóbabból, illetve egy gyors costa rica-i forró csokit lefőztek nekem. Gondoltam, egyszer élünk, még ha kifejezetten utálom is a forró csokit, azért megkóstolom. Ezt is újra kellett értékelnem magamban. Persze sikerült majdnem egy bombariadót csinálnom a plázában. A plázába már alapból csak egyesével engedték be az embereket, táskákat átnézve. Érthető. Viszont az is érthető talán, hogy a szupermarket polcain sörök után kutatva, véletlen letettem a lentebb látható fehér papírszatyrot, és hát ott is felejtettem. Nem tudom mi miatt futottam gyorsabban vissza: félve hogy elveszítettem a család ajándékait, vagy inkább attól tartva, hogy már kihívták a terrorelhárítást egy magányos csomag miatt. Szerencsére a biztonságiak félretették, és nem lett belőle riadó. Azért kaptam egy dorgálást, hogy azért pont Brüsszelben ne tegyek ilyet.

És hát a hazaút se volt teljesen zökkenőmentes. Bár mindenképp mulatságos. Köszönhetően a buszsofőrünknek. A vezetési stílusát tekintve úgy éreztük, hogy az elsőbbségadási szabályokat ő a "nagyobbik kutya ...." alapon gondolta újra, és kérlelhetetlenül kiintegetett mindenkinek, aki ezzel nem értett egyet. A NATO épülete mellett elhaladva, lekapcsolta a rádióból szóló Elvist, majd utat engedve turistavezető énjének - és politikai nézeteinek - felhívta rá a figyelmünket, hogy jobb kéznél a régi NATO épületet láthatjuk, balkéznél pedig az újat építik az ő adóforintjaiból. És nem ártana felrobbantani legalább az egyiket. Aztán erre nem került sor, és épségben megérkeztünk a reptérre, ahol a bőröndöm váltott ki egy kisebb nevetést. Érthető okokból manapság Brüsszelben már a reptérre lépés előtt átvilágítanak minden poggyászt. Az enyém tele volt ajándékokkal. Történetesen 20 üveg belga sört igyekeztem úgy elrendezni a 31 kilós poggyászban, hogy ne törjenek szét. 

Végülis sikerült a művelet, csak két sör eresztett ki egy keveset, ami épp elég volt ahhoz, hogy a táska egész tartalmát ki kelljen mosnom. Nem mintha rossz illat lett volna. Ahogy megérkezett Pestre a gép péntek este 11-kor, apám már ott várt, és mentünk is vissza Pievescolába 1000 km-t autózva éjszaka. Tehát az aznap esti alvás is kimaradt. De szombaton már dolgoztam is, tehát nem volt idő ezen gondolkozni.
És végezetül pár kép, aminek nem találtam helyet!