Hajónapló 20. nap: Esti rutin
2016. november 10. írta: Szabadnapos Szakács

Hajónapló 20. nap: Esti rutin

Kicsit megcsúsztam az utóbbi cikk óta, de mentségemre szóljon, hogy a munka az munka. Vége az első utazásnak. Persze nem nekem, csak a vendégeknek. Első 20 nap megállás nélkül. Pipa.14876143_1510100755683430_549330903_o.jpg

Legutóbb,ha jól emlékszem ott hagytam abba a napi rutin bemutatását, hogy a délutáni alvásból felriadok, és megyek is már vissza a konyhába. Akkor azt írtam, hogy otthon a család ekkor ébred. Nos, ezt máris korrigálnom kell. Azóta léptünk pár időzónát, és már 12 órás eltolódás van Magyarország és a MS Hanseatic között. Ma hajnalban - otthoni idő szerint nov 10. este 6 óra környéke - érjük el Fiji szigetét, és végre civilizációt is láthatunk. Az elmúlt 20 napban egyedül Balin és Wewak városában volt áram, az összes többi megálló olyan messze volt az általunk ismert civilizációtól, hogy sokszor még utak se voltak. Persze az ember tudja, hogy vannak ilyen szigetek is, de számomra meglepő élmény volt először szembesülni azzal, hogy mennyire mások a prioritások egy ilyen szigeten. img_1492.JPGAmikor a hajónk 2-3 mérföldnyire megáll a szigettől, és azt veszem észre a konyha ablakán keresztül, hogy egy összefoltozott kenuban 4 helyi srác megjelenik, és a hajót bámulják. A 4 srácból 2 maximum 4 éves lehet, a másik kettő meg talán 10-14. Ha belegondolok, hogy anyám mikor engedett volna el engem 4 évesen a tengeren kenuzni.... Tehát teljesen más világ. Az biztos. De erről majd egy másik cikkben. most kicsit inkább az esti rutinról mesélnék.

16:00 Második műszak

Az első 8 órás műszakot, egy következő nagyjából 6 órás műszak követi. Közte volt már egy alvás is,vagy ha épp kikötöttünk, akkor egy kis szigetjárás, tehát mindenki tiszta lapokkal indít. A stresszt kicsit elfelejtettük, és újból neki állhatunk dolgozni. A vacsora 19 órakor kezdődik, tehát nem árt, ha 18:30-ra minden kész van, és csak alá kell gyújtani. Ezért kezdek a hivatalos 17 óra helyett 16 órakor. Így biztosabb. A két doboz kóla bekerül a hűtőbe, szakácssapka fel, és mehet a menet. Fabio az egyetlen, aki nem tart szünetet, annyi munkája van, és néha azt kívánom, hogy ismerném már magam ki annyira, hogy legyen időm besegíteni neki is, mert ez így nem teljesen korrekt. De egyelőre a saját feladataim is betemetnek, bár napról napra rutinosabbá válik minden. 

17:00 Vacsoraidő

Vacsora. Nekünk. A vendégek számára kiírt kávészünetnek vége, ez azt jelenti, hogy visszaérkezik a büfékocsin egy rakat apró szendvics, vagy sütemény. Gyorsan megmenekítek pár sós, és pár édes harapnivalót, a részlegemen elrejtem, hogy ha majd időm engedi, beleharapok valamelyikbe. Egyelőre még nincs rá idő. A többiek most érkeznek meg szünetről, én pedig lassan neki állhatok a "friss fogásoknak". Ugye elég sok mindent előkészíthetünk már délelőtt - majdnem mindent -, viszont pár fogást, úgy mint a krumplipürét, a zöldséges rétest, vagy éppen a levesbetéteket csak közvetlen szervíz idő előtt készítjük el. Ezeknek lassan neki állhatok, és közben még egy utolsó egyeztetés a sous cheffel: végig megyünk a menün, hogy minden meg van, mindenből elég készült. Végig megyünk a speciális vendégeken: glutén, laktóz, vegán. Nekik is minden előkészítve. Rendben is lennénk.Szép lassan mindent elővadászok a hűtőből is, kikészítem az asztalomra, hogy ha elindul a banzáj, minden kéznél legyen.

18:30 Váratlan események ideje

Eddigre kell mindennek kész lennie, és már csak "unatkoznunk" kell. Hivatalosan. Ez többnyire össze is jön. Persze van, hogy egy vendég csak 15 perccel vacsora előtt jön rá, hogy ő aznap éppen glutén érzékeny, és bár ennek az igazságtartalmát erősen vitatnám annak tükrében, hogy az előző 10 napon semmi gond nem volt a tésztával, már főzöm is a gluténmentes tésztát. Főzném. Mert nincs. Ilyenkor külön "emergency" rendelőlapot kell kitöltetnem a sous cheffel, és csak így kapunk a raktárból árut. Persze ennek az átfutási ideje legalább 10-15 perc, így már közel vacsorakezdés van, mire megkapom a tésztát. Szerencsére korábban jöttem vissza szünetről, így belefér egy ilyen malőr is.14958679_1518423338184505_331322682_n.jpg

Az én részlegem vacsora előtt

19:00 - 20.30 A vacsora

A vacsora. Vendégeink napjának csúcspontja, viszont ha nem figyelünk oda napközben, nekünk könnyen a mélypontunk lehet. A vacsoránk egy 5 fogásos menüből áll, aminek során hidegelőétel, egy köztes meleg fogás, meleg leves, egy hús/hal vagy vega fogás és egy desszert kerül a vendégek elé. Mindez meglepő gyorsasággal. A rendszer nagyon egyszerű: a tálalópultnál egy vizes medence van elhelyezve, amibe bele lehet állítani az edényeket, így a gőzben azok nem hűlnek ki. Így a munkamegosztás során 3 kolléga csak tálalással foglalkozik, míg a húsos szakács és én (a köretes szakács) pedig azzal vagyunk elfoglalva, hogy folyamatosan fel legyen töltve a tálalópult. Így a séf akár bekiabálhatja azt is, hogy 8 borjú és 6 rombuszhal kell neki 1 percen belül, meg is fogja kapni. A 14 tányér máris szétterítve az asztalon, és mint egy gyári futószalagon az alkatrészek, úgy kerülnek rá az alkotó elemek. Az egyik tálaló csak a halköretet dobálja fel, a másik csak a hús köretet, a harmadik pedig megy a hallal és hússal a tányérokon végig. Az elkészült tálak a séf elé kerülnek, aki még egy utolsó pillantást vet rájuk, hogy szépek, tiszták a tálalások, és még befejezi pár garnírunggal a tányért, és már küldi is ki a pincérrel. Közben már a következő 10 fogást diktálja le nekünk. 14876143_1510100755683430_549330903_o.jpg

Jobb oldalt a tálalópult végig, bal oldalt köretes részleg, és bal oldalt hátul a húsos részleg harcra készen!

Nos, ez így leírva kifejezetten könnyűnek hangzik, a tálalók szempontjából pedig tényleg az. Ők csak a pultnál állnak, és adagolják ki az ételt. De Michaval a tűzhely mellett rendesen le tudunk izzadni. Fél füllel hallgatom a séf rendeléseit, hogy tudjam követni, nagyjából hány étel mehetett ki. Közben előttem a tűzhelyen az egyik serpenyőben vajon pirítok spárgát, a másikban hagymát és bacont pirítok a krumpli mellé. Egy harmadikban a rizottót kevergetem, hogy kellően krémes állagú legyen, mire tálalásra kerül. Keresem a negyedik főzőlapot, hogy feldobhassam a ratatouillet is. Nincs. Mármint negyedik főzőlap. Három főzőlapon sakkozva kell megoldanom 160 ember étkeztetését. És akkor beüt a krach. Étlap rendelések jönnek. Egy bárány, két garnéla, négy bélszín. Ehhez még hat serpenyőre van szükségem. Közben Fermin kiabál a tálalóról, hogy sült polenta kell. Azonnal! Na persze. Mert azt úgy szedem a fáról készen. Három serpenyő a tűzön, és fél kézzel a hűtőben vagyok az étlapszerinti rendelések előkészítéséhez. A séf közben kérdezi, mennyi idő még a báránynak. Még neki se álltam, de blöfföljünk, hátha a húsosnak több időre van szüksége, és ez megment:
- 2 perc Séf!
- Bárány a tálalón 2 perc múlva!
- Igen séf!
Tehát nem fog megmenteni. Gyorsan bedobálom a fritőzbe a polenta csíkokat, majd a spárgát és ratatouillet kicsit félrehúzva helyet csinálok a bárány köretének. Még van egy percem. Nagyjából. A bélszín köretét előkészíthetem. Hetném. De Fermin már keresi rajtam a polentát. És egy helyben áll, és néz. Jelenleg úgy érzem, hogy míg a focistáknak a reflektorok miatt van négy árnyéka, nekem amiatt, mert épp négy helyen vagyok. Fritőz, tűzhely, tálaló, hűtő. A csapatmunka sajnos nem az erőssége. Ha az én munkám, akkor ő nem fog hozzányúlni. Kirántom a frituból a polentát, és átburítom egy tálcára, hogy lecsöpögjön. Persze ember tervez, isten  kapitány végez: megbillen a hajó, és a kezemre is jut bőven az olajból. Megesik, majd elmúlik, jégre most nincs idő. Közben a bárány körete a tálalóra került, a bélszínt is sikerült előkészíteni. Utolértem magam. Megint minden kontroll alatt. Még arra is jut időm, hogy gyorsan körbetakarítsam a részlegemet, és normálisan nézzen ki. Alapszabály a konyhán: amint időd van, takaríts. Egyrészt higiéniai, és egészségügyi szempontokból, másrészt pedig azért, mert így ha végeztek, nem kell az egész estés koszt lemosnod az asztalról. No meg az ember szíve is boldogabb, ha tiszta a munkafelület. Legalábbis az enyém. Érezhetően belassul a vacsora, a 160-ból, már kiküldtünk 140 fogást. A maradék húsz fogásra pedig van elég mindenből a tálalópulton. Tehát elkezdhetek takarítani.

20:30 - 21:30 Takarítás

Köretesként talán én jártam a legrosszabbul a hűtők tekintetében. Mindenkinek egy kis hűtője van, amiért saját maga felel, és senki más nem pakolhat oda. Nos nekem egy hűtőkamra jutott. 8 négyzetméteres hűtőkamra. Ahova mindenki pakolhat. Így attól független, hogy ki pakolt oda, , és ki öntötte ki a földre a dresszinget, az én felelősségem azt tisztán tartani. Persze vadászhatnám a felelőst, de mindenki azt mondaná, hogy nem ő volt, és csak felesleges perceket veszítenék. 10 perc múlva esti meeting, tehát addig jó lenne legalább a hűtőt rendbe tenni, hogy utána már csak az asztalomon kelljen rendet rakni. Esténként nagyjából 3-5 kg étel kerül kidobásra csak a hűtőkamrából, a maradékok többsége viszont a személyzeté lesz másnap - gondolom én, mert még sose ebédeztem a kantinban -, és további közel 5-6 kiló melegen tartott étel kerül kidobásra. Olyan ételeket, amiket több órán keresztül melegen tartunk, nem lehet már felszolgálni. Személyzetnek se. Összeségében naponta nagyjából 40 kiló bioszemetet termelünk. Legalábbis amit én látok. Ezek a hajó aljában egy hatalmas darálóba kerülnek, és végül ki a tengerbe. Ezért is nagyon szigorúan ellenőrzik, hogy a bioszemetesbe, csak biohulladék kerülhet. 

20:45 - 21:00 Meeting

14962475_1518423191517853_805913925_n_1.jpg

Másnapi megrendelő listák, menük, jegyzetek. Kivételesen vízzel kísérve.

Esti meeting. Mindenki izzadságtól csurom vizesen, egy behűtött sörrel érkezik a tiszti étkezédébe. Itt szoktak ebédelni és vacsorázni a tisztek, és a részlegvezetők - séf, étterem menedzser, hotel menedzser stb. - . Amíg nem érkezik meg a séf, gyorsan csenünk egy-egy pohár hűtött narancslevet, - ami természetesen a mi étkezdénkben nincs! - , majd bontjuk is az első sört. És mehet a meeting. Megérkezik a séf is. Ő is bont egy sört, rágyújt egy cigire. És elő a holnapi menüvel. A meeting során tételenként végig megyünk a következő nap menüjén, és az esetleges kérdéseket ilyenkor beszéljük ki. Ha ismeretlen egy fogás, akkor a séf lediktálja a receptet, illetve hogy mit rendeljünk hozzá. Ha valami nem tiszta, akkor rákérdezünk. És természetesen kommunikálunk. Ha az én részlegemre is kell articsóka, és a hidegkonyhára is, akkor megbeszéljük melyikünk készíti elő, kinek hogy lesz másnap ideje. Mindenki átfut még egyszer a rendelőlistán, majd átadjuk a souschefnek. A többiek még maradnak kicsit sörözni, de lévén, hogy az én hűtőm jóval nagyobb, mint bárkié, én még megyek vissza takarítani. Ahogy ezzel is végeztem, indulhat a szieszta.

Ringasd el magad!

Nagyjából 21.30-22.00 közt végzünk mostanában, így ilyenkor otthon még csak 9.30-10 óra van, tehát már mindenki felébredt, és ideje az online társasági életnek. És a blogolásnak. Ha időm engedi. Az utóbbi időben késtem kicsit az új cikkel, mert az alvásra szánt órák aranyat érnek jelenleg. 20. napja dolgozom 12-14 órában, és átlag 5-6 órát tudok aludni két nap között. Szabadnapom pedig csak márciusban lesz, ha lejárt a szerződésem. Ezért ha éppen túlóráznunk kell, órát előre állítani, vagy éppen a legújabb Walking Dead részt letölteni, akkor máris vesztettem egy óra alvást. És egy blogcikkre szeretek rendesen odafigyelni, nem csak félkézzel megírni, vagy összecsapva. Úgyhogy ma alakult végre úgy, hogy időm és energiám is engedte, hogy a másnap reggeli nehezen ébredéstől való félelem nélkül írjak egy cikket. Apropó. Alvás. Ha senki nincs, hogy elringasson.. Elringat a hajó. Az alvásban talán a legjobb dolog, hogy a hajó szép komótosan ringatózik a vizen, és így könnyebb aludni. Bár nem vagyok benne biztos, hogy a kapitány ezt miattunk csinálja. De próbálom elhinni, így kevésbé haragszom rá, mikor a hajó a hűtőkamra padlójának felmosásakor úgy dől meg, hogy az összes víz befelé folyik, és nem kifelé.

Holnap sikerül megjárnom Lautokat, kicsit kiszabadulnom Fijire a szünetben, tehát a következő cikkben a pörgős melós beszámoló után, egy lazulós nyaralós cikkel jövök. Salamon szigetek, Fiji és Tonga! 

A bejegyzés trackback címe:

https://egyszakacsnaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr211947051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása