Hajónapló 128. nap: Utolsó méterek
2017. február 26. írta: Szabadnapos Szakács

Hajónapló 128. nap: Utolsó méterek

Alig 22 napom van vissza a hajózásból, így már a célegyenesben érezhetem magam. Nagy levegő, és teljes gáz!
rgq8jn.jpg

Na jó, talán a címben kicsit túloztam azzal, hogy az utolsó méterekről lenne szó. Még kicsivel több, mint 6000 km választ el az ecuadori repülőtértől, ahol gépre szállhatok, de ez már igazán semmiségnek tűnik az eddig megtett 60 ezer km után. 128 napja volt utoljára szabadnapom, viszont furcsa ezt mondani, de egy ideje már semmi különbséget  nem érez az ember. Sőt, már alváskényszerem sincs folyamatosan. Volt egy időszak, amikor egyenesen halottnak nyilvánítottam magam, ha délután nem alhattam, manapság pedig ritkaság számba megy az, ha délután egyáltalán tartok szünetet. Volt is belőle egy kisebb irodai beszélgetés a séffel, hogy mégis, hogy csináltam ekkora óraszámot. Tudni illik, ha valaki 14 órát dolgozik egy nap, akkor kötelező a túlórapapíron megindokolni, hogy miért dolgozott annyit aznap. A megemelkedett óraszámnak köszönhető, hogy sajnos a cikkekkel is rendesen elmaradtam. Nem tudom, hogy a cikkek megjelenésében, vagy az életemben van-e nagyobb rendszertelenség. Mindegy is. Lényeg a lényeg: ezen kívül még egy hajónaplós bejegyzés lesz. Természetesen utána, szárazföldről lesz egy összegző írás is, de a hajón már csak egy cikket írok.

Határaimon túl

"Lázasan dolgozik". Szép kifejezés, egész addig, míg nem szó szerint értjük. Még február első hetében elkapott az influenza, vagy valami dögvész, és anyám többszöri felhívása ellenére se kezdtem el gyömbérteát inni. (Ehelyett vodkával fertőtlenítettem többször és az indokoltnál jobban is, de erről már olvashattatok.) Alapvetően nem szeretek gyógyszereket szedni, forró teával, húslevessel és más, orvosilag bizonyítottan hatástalan dolgokkal próbálom magam meggyógyítani. Persze az elmúlt időben rájöttem, hogy míg régebben jó immunrendszerem volt, és egy megfázást, influenzát pár nap alatt legyűrt, addig az állandó munkának köszönhetően, nem hogy nem sikerült túlesnem a betegségen pár nap alatt, de végül egészen mandulagyulladásig fajult a dolog, és most, három hét betegséget követően kezdek meggyógyulni. Lázasan dolgozni. Szó szerint. Reggel be a konyhába, ébredés után hálisten csak hőemelkedéssel, aztán rögtön feltenni az első liter teát. A legkegyetlenebb rész az egészben, mikor taknyosan, és lázasan a -22 fokos fagyasztókamrába kell lemenned, és perceken át kell kutatnod, mire megtalálod, amit kerestél. Gondolom, ez se sokat használt az egészségemnek, ahogy az izzadtan futkározás sem. Talán egyértelmű, hogy betegszabadságról még nem hallottam.  A három hét betegség alatt közel 280 órát dolgoztam. Tehát mondhatjuk, hogy a határaimat nem hogy feszegettem, de túl is léptem. De, hogy édesanyámat is megnyugtassam: meggyógyultam. (Többnyire.)

Veszélyes vizeken

Ha nem lett volna elég a betegség, ezt még tetézte, hogy az utóbbi napokban akkora hullámokkal küzdöttünk, hogy ténylegesen megfordult a fejünkben, hogy ebből evakuálás lesz. Mondhatni, kisebb viharba keveredtünk. Ezt persze már alvás közben is éreztük. A szekrényajtók folyamatosan csattogtak, reggel mire felébredtem, minden a padlón volt, parfümtől laptopig bezárólag, és már tudtuk, hogy hasonló helyzet lesz a konyhában is. Mindent a padlón hagytam - lejjebb már nem eshet! -, majd rohanás a konyhába, hátha még valamit meg tudok menteni. Ilyenkor szószerint minden másodperc számít. Mikor kinyitottam a hűtőajtót, nagyjából egy másodperc alatt vissza is csuktam. Mondván: ezt nem akarom látni. Lakatot rá, és ne is nyissuk ki többé. 10 liter homárleves a padlón, és végig az egész polcon, félig belefolyva a húslevesbe, és a rizsbe. Tehát homárleves, rizs, húsleves kuka. A 3 liter tej szintén kiborult a polcon, a tojások a földön, és a káosz a köbön. Persze, ez sok mindenkit nem érdekelt, hisz a hűtő takarítása az én feladatom. A többiek egy "Hullámok?" kérdéssel megmosolyogták a dolgot, majd tovább álltak. Egyelőre én is. Innentől kezdve az egész nap azzal telt, hogy mindent rögzítenünk kellett. Még a kólásdobozomat is kikötöttem, hogy ne boruljon ki.f43734b5d2af379d137b0f37b6877652.jpg

Nem a mi hajónk, de így kell elképzelni a "nehéz napokat"

Persze, nem mindenki volt ennyire alapos. Először egy hatalmas dőlést éreztem, majd egy akkora csattanást, mintha egy autó belerobbant volna a hajó oldalába. Közvetlen a konyha oldalába. Itt komolyan összenéztünk, hogy most ez mi a franc volt. Még a filippínó szakács is, aki 16 éve hajózik. Valószínűleg valami állatot neki csaphatott a hajó oldalának a hullám. Majd egy hatalmas döccenés - és egy bekiabálás az egyik kollegától: "Elütöttünk egy bálnát, tolass vissza, és dobd be hátra!" - , és minden a földön. 10 liter bolognai mártás, 20 tányér, megszámlálhatatlan levesescsésze, kések, palackok, szószerint minden. 15 liter húsleves egyszerűen csak lerepült a tűzhelyről. Hálisten még nem forrt fel, de így is leégette a teljes lábfejem. Mire feleszméltünk, már jött is a következő döccenés. A 28 centis szakácskésem csak centikre zúgott el a fejem mellett, ahogy épp rögzíteni akartam valamit az asztal alatt. Kitört a hegye. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy utána kapok, de rájöttem, hogy nem a legjobb ötlet. Az egész nap káosz volt. Az egyik éttermünket be kellett zárni, és a másik étterembe is 30 fővel kevesebb jött le vacsorázni, mert a vendégeink kevésbé szoktak hozzá a hullámokhoz, mint mi. Mivel enyém az egyetlen ablak a konyhában, így ha hullám jött, akkor én voltam az, aki elsőként látta, és ordította, hogy "Secure!". Ilyenkor, mindenki elkiabálta magát, hogy "Secure!", hogy a konyha túlsó végébe is eljusson a hír. Persze, nekik ilyenkor már csak alig egy másodpercük maradt. A káosz ellenére, a nap teljesen jó hangulatban telt el, főleg mikor a kedvenc filippínó szakácsunk Mr. Red (aki egyébként úgy néz ki, mint Kim Dzsong Un) kikötöztette magát egy oszlophoz, azt kiabálva "Secure me" (Biztosíts!!"). Aztán, viccből pár percig ott hagytuk. 16901656_1653209801372524_1717300939_n.jpg

Reggeli csendélet

Két napig küzdöttünk a hullámokkal, mire elértük Dél Georgia egyik régi bálnavadász állomását, és ott megnyugodtak a kedélyek. Egy időre. Még egy utolsó harcot vívtunk a hullámokkal Stanleyben, a Falkland szigetek fővárosában. Ahányszor Stanleybe érünk, mindig kapunk egy kisebb mennyiségű árut - nagyjából 500-600 kg-t. Ilyenkor a kikötőtől 2 km-re horgonyzunk le, és az áru a motorcsónakokkal érkezik. Általában ez egy rutin feladat, de ma az időjárás ellenünk játszott. Üvöltő szélben, esőben kellett bepakolnunk a motorcsónakokból. Ami talán elsőre nem hangzik olyan vészesnek. De ilyenkor a hajó oldalára rögzített rámpán és lépcsőn csatárláncban állva adogatjuk egymásnak a rekeszeket, miközben a szél a hullámokat a térdünkig emeli, és folyamatosan az arcunkba permetezi a tenger vizét. De a jó matróz nem sír, hanem kibírja! Így tettünk mi is, majd nyakig vizesen szaladtunk vissza a tűzhelyek mellé, hogy megszáradjunk, és neki álljunk az ebédnek. 

És mi történik, ha egy hajó nincs felkészülve rendesen a nagy hullámokra? Hát ez! A videót nem győztem elégszer megnézni, és nem értem, ilyen hogy fordulhat elő. Hálisten, mi ennél jóval felkészültebbek vagyunk, de még így is történnek balesetek.

Újra otthon

És mielőtt valaki azt hinné, hogy ennyire szörnyű a hajósmunka, hogy a napokat számolom vissza: nem erről van szó. Nem a hajósmunka vége az, ami most jön, hanem a négy év külföldi munkának a vége. Az elmúlt négy évben külföldön dolgoztam, és így sok mindenről lemaradtam. Szülinapok, karácsonyok, bátyám diplomaosztója, és sorolhatnám. Persze, ez mindannak az ára, amit elszerettem volna érni. Tanulni. Sose akartam külföldön megöregedni. Én azok közé tartozom, akik tapasztalatszerzés miatt vágtak neki a nagyvilágnak. És úgy érzem, hogy most négy év után, itt az idő, hogy amit külföldön láttam, azt otthon tányérra vessem. Az előző cikkben már meglebegtettem nektek a hamarosan nyíló éttermünket, a Streat Kitchent. Az elmúlt hetekben már innen a hajóról és aktívan dolgozok a nyitáson Petivel, folyamatos online kapcsolatban, úgyhogy nagyon jó ütemben haladunk. Az étlap többnyire elkészült, tehát már csak arra vár, hogy leszálljak a repülőgépről, és megfőzzem! Nektek!

Ha tetszett a cikk, ne felejts el követni Facebookon, és ha megkóstolnád a főztöm, akkor pedig a hamarosan nyíló éttermünk oldalát figyeld! 

A bejegyzés trackback címe:

http://egyszakacsnaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr3712292117

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.