Egy spanyol gazpacho és pár gondolat a húsmentes világnapról
2015. június 15. írta: Szabadnapos Szakács

Egy spanyol gazpacho és pár gondolat a húsmentes világnapról

Ma van a húsmentes világnap, ami egy kezdeményezés afelé, hogy legalább ezen az egy napon, mindenki hagyja ki a húst az étkezéséből. Ha ezen a napon senki se fogyasztana húst, nagyjából 50 tonna zsiradékkal kevesebb rakódna le az embereken, és 5000 úszómedencényi vizet takarítanánk meg. Csak ma. Most hogy a húsevők elmentek, beszélgessünk a hüvelygombáról  vegetarianizmusról.

Az első amit leszögeznék: nem vagyok vegetáriánus, sőt húsfüggő vagyok, és nem tudok elképzelni olyan napot, amikor ne ettem volna valami húst. Számomra a jóllakottság érzethez hozzátartozik az is, hogy hús kerüljön a szervezetembe, ez valószínűleg a szocializálódásom oka, de szerintem ezzel nincs is baj. Mindenkinek saját dolga, hogy mit eszik, és mit nem. És itt el is érkeztünk ahhoz az egy dologhoz, ami a vegetarianizmusban zavarni tud: ha meg akarnak téríteni. Ezt az egy pontot leszámítva, nekem nincs semmi gondom azzal, ha valaki vega, vagy vegán, hisz mindenkinek saját döntése, hogy mit eszik, és mit nem. Soha nem értem meg az internetes "mindenevők kontra vegánok" kommentháborúkat, mi értelme van vitatkozni arról, hogy én a füstölt kolbászért vagyok oda, más pedig a füstölt tofuért. Az, hogy egészséges-e elhagyni a húst a táplálkozásunkból, vagy éppenséggel egészségtelen nem az én posztom lesz eldönteni, ezt meghagyom dietetikusoknak, és olyan embereknek akik tényleg értenek hozzá. Én jó magam úgy gondolom, hogy dédimamám is evett húst világéletében, mégis már a 88. születésnapjához közelít, így az biztos, hogy halálos mérget nem viszek be a szervezetembe. De az egyéni véleményeket követően, nézzünk egy kis összefoglalót a vegetarianizmusról. 

Az első vegetáriánusoktól napjainkig


A vegetarianizmus, azaz a hús elhagyása az étrendből az ókori világban kezdődött, és ott is a vallás indította ezt el. A hús elhagyása részben egyfajta tiltakozás volt az állatáldozatok ellen, részben pedig egyes vallások élettiszteletét fejezte ki, ami nem csak emberre, de állatra is kiterjedt. Ez a gondolkozás mód főképp a görögökre és az ókori Indiára volt jellemző, ahol a buddhisták vegetarianizmusa összefüggésben volt a reinkarnációba vetett hittel is. Híres vegetáriánus volt Platón, Szókratész, Hippokratész, és Pitagorasz is, csak hogy a legismertebb nevekkel példálózzak.
Aztán a kereszténység elterjedésével a vegetarianizmus majdhogynem elhalt, és csak pár szerzetesrend és vallási felekezet követte (mint például az aszkéták), de mivel ők a keresztény vallás alapján szabták meg ezt az étrendet, ők bár húst nem, de halat fogyasztottak, így a szó igazi értelmében nem voltak vegetáriánusok. Innen ered az a még ma is sokszor előforduló keveredés, mikor valaki azt mondja, hogy ő vegetáriánus és csak halat eszik. A böjt napjain nem számít húsnak a hal, a vegetarianizmus tekintetében a hal is állat, és az is hús. Ezt követően jó pár évszázadon át a vegetarianizmus ezen formája az aszkézis (önmegtartóztatás, önuralomgyakorlás) formájában jelent csak meg. Érdekesség: a jól ismert Trappista sajtot a trappista szerzetesek kezdték el készíteni, akik pont amiatt váltak ki a cisztercita rendből, mert szigorítani akartak a szerzetesi életen, így például a húsevést is elhagyták, ami a cisztercitáknak nem tetszett.
Végül a 19. században kapott új erőre a vegetarianizmus, elsőként az angoloknál alakult vegetáriánius egyesület(1801), majd a németeknél (1868),  míg a magyaroknál az első ilyen egyesület 1883-ban jött létre. Ahogy az ma is személyenként változó, a vegetarianizmus oka akkoriban is többféle volt: volt aki az egészséges életmódot látta a hús elhagyásában, volt aki az állatvédelmet, és volt aki, az emberi erkölcs fejlődését tartotta szem előtt. 
A 20. században a németeknél egyre terjedő vegetarianizmus kissé megtorpant a háborúk alatt. Ehhez az időszakhoz köthető a Birchermüzli létrejötte, (amiről egy előző cikkemben már írtam), ami a svájci Maximilian Bircher-Benner nevéhez köthető, aki úgy vélte, egészségesebb hús nélkül táplálkozni.
Azóta napjainkban egyre elterjedtebb a vegetarianizmus, a világon nagyjából fél milliárd ember hagyja el részben, vagy teljesen az állati termékeket, Magyarországon nagyjából 100 ezren.
De nézzük,milyen fajtái vannak a vegetarianizmusnak, és milyen indítékai. Míg wikipédián a szemivegetarianizmust ide sorolják, én nem teszem ezt, hisz aki baromfi és halhúst is eszik,az már semmilyen formában nem vega.

Fajtái

Ovo-lakto vega
A legelterjedtebb és legismertebb vegetarianizmus, akik csak a húsfogyasztást utasítják el, de tojás és tejtermékeket ugyanúgy fogyasztanak mint bárki más. Ha valamelyik irányzattal igen, akkor ezzel tudok a legjobban azonosulni, hisz az állat tejének fogyasztása szerintem semmilyen tekintetben nem károsítja az állatokat.

Ovo-vega
Ők tejterméket nem fogyasztanak, de tojást igen.

Lakto-vega
Tojást nem, de tejterméket fogyasztanak.

Vegán
Ők azok, akik a legkomolyabban gondolják ezt, és nem csupán vegán étrendet követnek, de vegán életmódot is. A vegánok nem esznek semmilyen állati eredetű terméket, se vajat, se tojást, sőt, még mézet se, és az élet többi területén is szem előtt tartják az állatvédelmet.

Nyers vegetarianizmus
Számomra már az extrémizmus határát súrolja, de ahogy mondtam: mindenkinek saját dolga, hogy mit eszik és mit nem. A nyers vegák igyekeznek a növényi táplálékot nyersen bevinni szervezetükbe, amennyiben ez lehetséges. 

A vegetarianizmus háttere

Környezettudatos életmód
A megnövekedett népesség miatt az állattartásnak komoly hatásai vannak a környezetünkre - épp erre mutat rá a Húsmentes Világnap -, megnövekedett széndioxid kibocsátás, víz és energiafelhasználás. Én sajnos hedonistább, és sokkal énközpontúbb vagyok annál, hogy ennyire globálisan gondolkozzak.

Állatvédelem
Azt hiszem, ezt nem kell magyarázni. Nagyon sokan azért nem esznek húst, mert nem akarják, hogy miattuk, akár egy állat is elpusztuljon. Ezt a felfogást akkor tudom elfogadni, ha ezt egy vegán mondja, aki a teljes életmódjával figyel erre, nem csak a táplálkozásával. Hiteltelenné válik ez az indok, ha azt veszem észre,hogy az illető bőrkabátot visel.

Egészséges életmód
Ez talán a legvitatottabb része a vegetarianizmusnak. Hogy egészségesebb-e elhagyni a húst, vagy sem. Természetesen pro és kontra rengeteg érvet találunk, így megelőzve azt, hogy a cikk alatt kommentháború robbanjon ki, ebbe nem mennék bele részletesebben. 

Vallás
Sokan vallási alapon hagyják el a húst az étkezésükből: a buddhisták és hinduk körében kifejezetten magas a vegák száma.

És elérkeztünk oda, amiről igazából először írni terveztem, de a lépés pont úgy jött ki, hogy ezt a cikket, a Húsmentes Világnapon teszem közzé, így hát egy "rövid" bevezetővel szolgáltam előtte. A nyárias levesek cikksorozatom utolsó tagjaként a spanyol gazpachomat mutatom be, amit egy spanyol szakácstól tanultam. 

Gazpacho

11428212_831223446967291_1030561622_o.jpg
A gazpacho eredetileg, egy paraszti étel volt, szikkadt kenyérből, vízből, olívaolajból és fokhagymából. Aztán, ahogy minden receptet, ezt is elkezdték javítgatni, módosítani, és végül elnyerte a mai formáját, ahol a fenti alapanyagokat már a paradicsom, a paprika és a kígyóuborka is kiegészíti. A paradicsomsűrítmény zárójeles, mert nem része az eredeti receptnek, viszont szép színt ad a levesünknek, és az ízét se rontja el. 

Hozzávalók:

80 dkg paradicsom
20 dkg koktélparadicsom
2 gerezd fokhagyma
1 piros kaliforniai paprika
1 zöld kaliforniai paprika
1 közepes méretű (kb 25 cm) kígyóuborka
100 ml extra szűz olívaolaj
10 dkg száraz kenyér 
(1 kanál paradicsomsűrítmény)

Elkészítése

1. A kenyeret áztassuk vízbe 20 percre, majd préseljük ki belőle a nedvességet.
2. A paradicsomból vágjuk ki a csumáját, a paprikát magozzuk ki,  és hámozzuk meg a fokhagymát és kígyóuborkát, majd aprítsuk össze mindet centis darabokra.
3. Tegyük az összes hozzávalót egy turmixba, majd turmixoljuk össze alaposan, és szűrjük le egy finom szitán.
4. Ízesítsük tengeri sóval, és egy csipet borssal.
5. Tegyük a hűtőbe pár órára.
6. Tálalás előtt keverjük át, majd friss pirítóssal, kockázott nyers zöldséggel, vagy olivabogyóval tálaljuk. 




Apróbetűs:
Bár nem vagyok vegetáriánus, és már soha nem is leszek az, mégis arra buzdítok mindenkit, aki megteheti, és több benne a környezettudatosság mint bennem, hogy próbálja meg legalább a mai napon elhagyni a húst az étrendjéből, és próbálja ki a gazpachomat.



Ha nem akarsz lemaradni az új cikkekről, kövess Facebook-on is és iratkozz fel a hamarosan induló Youtube csatornára! Ha szívesen olvasnál valamiről de még nem írtam meg, vagy egyszerűen csak kérdésed van: ne habozz, írj a szakacsblog@gmail.com-ra! Segíts, hogy segíthessek!

A bejegyzés trackback címe:

https://egyszakacsnaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr257545832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása