Miről írjunk, ha nincs ihlet?
2016. október 12. írta: Szabadnapos Szakács

Miről írjunk, ha nincs ihlet?

20 nap. Ennyi idő telt el, mióta legutóbb cikket írtam nektek, és most van miből beszámolnom. Ebből a cikkből nem tudtok meg új konyhai fogásokat, se praktikákat, de betekintést adok egy szabadnapos szakács életébe. Mert most szabadnapos vagyok. Elég régóta.14446051_1470996482927191_7028715802426385005_n.jpg

Érdekes, hogy pont akkor nincs időm írásra, mikor rámszakad a munkanélküliség. Igen, az olasz szezonnak vége, és most épp egy üresjáratba csöppentem, míg a következő munkám el nem kezdődik. De arról majd picit később. Üresjáratot mondtam volna? Hát az éppenséggel nincs. 

Amikor betellik a pohár

Nem szeretek munkahelyekről negatív hangvétellel írni, ezért is van az, hogy erről csak most írok, és nem a pillanat hevében. Olaszország gyönyörű volt. Az ízek nagyon jók voltak. De az én élet- és munkastílusomhoz sajnos túl laza volt a közeg. Máig nem tisztázott a válasz, hogy a hiba bennem, vagy a munkahelyben keresendő, de arról megállapodtunk a séffel, hogy nem passzolunk össze. Nem volt ebben semmi agresszió, vagy negatív utóhang. Egyszerűen csak többször is kibukott hogy míg Ausztriában és Angliában a precizitás, és a szabályok kockás betartása volt az, amit belém sulykoltak, addig Olaszországban ez kissé szabadosabb, és egyszerűen képtelen voltam ebbe "visszaszokni". És valljuk be: nem is igazán akartam.14344317_1466654533361386_5018304697431680157_n.jpg

Bár szigorú véleményem van a pizza fogalmáról, de azért néha jól esik a hazai "pizza" is. És igen, egyedül ettem meg.

Emlékszem, mikor Salzburgban szidtam a felettesemet magamban morogva, mert az minden apró sarkot kitakarítatott velem, sőt újra és újra ki kellett takarítanom, ha valahol talált egy porszemet, és most Olaszországban ennek épp az ellenkezőjével kellett szembesülnöm, és mintez később kiderült: együtt élnem is. Sajnos ez egyrészről a mentalitásuknak köszönhető, másrészről pedig annak, hogy náluk is szörnyű munkaerőhiány van, és nem igazán válogathatnak a szakácsok közt. Aki csak teheti náluk is külföldre megy (nem hiába volt Londonban annyi olasz kollegám). Tehát mire a séffel való összezörrenések rendszeressé váltak, bár csak alig két hónap volt vissza a szezonból, beadtam a felmondásom, mert az idegállapotom tekintetében igenis számított az az egy hónap.

Otthon, édes otthon

A belga utazásomról már olvashattatok, és arról is, hogy a budapesti reptérre apám vitt ki Sienából, mint egy 2000 km autózás bevállalva. Nos, haza is hasonlóan jutottam. Az olasz szezon jól megérdemelt jutalma a kocsim volt, amit nyáron vehettem, de ekkor még sajnos nem vezethettem, hisz a jogosítványom még nem volt meg. Minden vizsgám sikeres volt, már csak igényelni kellett. Tehát a kocsi már meg van, a kulcs már meg van, de még mindig csak az anyósülésen utazhattam hazáig. És azóta is itthon vagyok. Bár már nem sokáig. Azóta sikerült párotokkal találkoznom. Sőt! Volt akinél még egy rögtönzött kerti partin is főztem. Bevallom sose dolgoztam még boronatárcsával, de úgy néz ki, néha ti tanultok tőlem, néha viszont éppen én tőletek! 14686598_1489627351064104_1277773950_n.jpg

A menü rozé kacsamell volt kacsamájjal, töpörtyűs tört krumplival, és almapürével

És persze olyan is volt, hogy nem főzni hívtak, hanem enni! Így kerültem el Feriékhez, és kóstolhattam meg isteni kemencés pizzájukat (amiről hamarosan írni is fogok!). Aztán kiderült, hogy kicsi a világ. A tetoválásomat követően épp Pécsen voltam Kiscsillag koncerten, ahol egy szimpatikus kemencés pizzást kifigyeltem, majd kiderült, hogy történetesen Feri öccséhez van szerencsém. Még mindig gondolkozom, melyikük csinálja a jobb pizzát. Egész jó cikk lenne belőle, nem? Két testvér. (Szóvicc, kaposváriak előnyben.)14370087_1469333409760165_6606449586253865056_n.jpg

Mi más lenne, mint egy szakácskés? Köszönet érte a Demy King Tattoo-nak!

És ezeken felül még módom volt a 10. jubileumi kaposvári állattenyésztési napokon a vadfőző versenyen zsűriznem Kemény Dénessel, és L. Simon László országgyűlési képviselővel karöltve. (Ahol megoszlott a véleményünk az első helyezettet illetően: én anyám vadpörköltjét szavaztam volna be, de ő sajnos nem indult.) 

14568112_1485747354785437_8519617473554854885_n.jpg

Sőt, barátnőmet kisegítve még a Magyar Kupában is asszisztáltam az LSC csapatának! Lehet, hogy munkát kéne váltanom, és neki állni gimnasztikázni? 

Ihlettelenség

És ugye a blog. Láthattátok - vagy épphogy nem láthattátok -, hogy hosszú ideje nem írtam semmit. Anélkül, hogy csúnyán beleszállnék a konkurenciába (kérdés, hogy van-e konkurencia egy olyan közegben, ahol mások segítése és szórakoztatása a fő cél?): ha nincs ihlet nem írok. Nem azért, mert nem szeretnék nektek írni. Hanem egyszerűen azért, mert nem szeretnék tucatcikkekkel valamilyen számnak, vagy elvárásnak megfelelni. Persze csökkent is a blog látogatottsága, de inkább olvassatok kevesebb cikket tőlem, de azok minőségben feleljenek meg az elvárásnak. Írhatnék cikket és receptet sajtos tejfölös tésztákról, vagy éppen rántott csirkecombról (erről mondjuk épp tervben is van!) , de miért írjak olyan témákról, amikről már százszor írtak, és nem lehet újat mutatni? Ilyenkor inkább hallgatok. Nem szeretnék virtuális papírokat pazarolva ezernyi virtuális fa életével fizetni azért, hogy leírjak egy olyan receptet, amit megtaláltok akármelyik oldalon. Lehet nem leszek ezzel a hozzáállással a legolvasottabb blog. Persze volt egy olyan korszakom, mikor hajkurásztam az olvasottságot, és izgatottan figyeltem hogy kúsznak felfelé a mutatók, de aztán rá kellett jönnöm, hogy ez nem arról szól. Nem a számokról, vagy lapmegjelenésekről. Erre talán akkor jöttem rá, mikor Mikiéknél a kertben sütögettem a kacsát a boronatárcsán. Rendkívül nyálasan fog hatni, de máshogy nem lehet leírni: ezekért a pillanatokért éri meg csinálni. Amikor valamelyikőtök megkeres, hogy igyunk már meg egy sört, mert megismerne mint magánembert is, vagy süssek nekik valami finomat, esetleg menjünk el Firenzébe túrázni. 14611049_10209136760748911_4359181565152836798_n.jpg

Épp Ricsi (Ízművek blog) frissen beszerzett "A főzés tudománya" könyvét bújom. Ajánlom mindenkinek, remek könyv lett!

Vagy mikor egy-egy étterem séfje kikéri a véleményemet az étlapot, vagy éppen tálalást illetően. Nos ezek nekem jobban esnek, mint egy hajnalban frissített statisztika az előző napi adatokkal. Persze nem leszek álszent: jól esik, ha egy-egy cikket sokan olvasnak, de már nem az az első szempont, hogy az adott cikk mekkora olvasottságot hoz. Ha olvasottságra utaznék, beleszállnék a receptversenyekbe, és két naponta repülnének ki a mindenhol megtalálható, egyszerű receptek, mindenféle érdemi információ nélkül. Sonkástekercsektől elkezdve a nutellás csodákig bezárólag írhatnám a recepteket, megcélozva egy-egy célközönséget, de mit érnék el vele? Növekedne egy szám, és csökkenne a nívóm. Félreértés ne essék. Nem szólom le azokat a blogokat, akik receptekkel hadakoznak. De ez a blog nem azért jött létre. Talán hosszúra sikeredett ez a bekezdés, de gondoltam, hogy 20 napnyi kihagyás után ennyi magyarázattal azért tartozok. 

Jövőkép

És hát a jövő. Említettem már a következő munkámat fél szóval. A következő munkámat - ugyanúgy mint az olasz melót - a blognak köszönhetem. Még egy tavaly ilyentájt publikált cikkem kapcsán kaptam egy kommentet, miszerint: ha megunnám a szárazföldet, szóljak. És hát szóltam. Így alakult, hogy október végétől a Hapag Lloyd 5 csillagos hajóin utazhatom, akarom mondani dolgozhatom körbe a világot. Épp ennek köszönhető, hogy végeláthatatlan ügyintézésbe csöppentem, orvosi vizsgálatok, vízuum igénylés, és kérdőívek kitöltése, majd beküldése. Aztán kiderül, hogy hibásan töltöttem ki, és újból az egész. De már látom a fényt az alagút végén. Már csak egy tengerészeti alapképzés hiányzik, hogy mehessek.14572999_1484405138252992_7069216257293714968_n.jpgEgyelőre még várok, hogy pontosan melyik hajóra is kell felszállnom, de mindegyik jónak ígérkezik: az 5 hónapos szerződés alatt Karib-tengertől Fülöp-szigetekig, vagy Lisszabontól az Antarktiszon át a Fidzsi-szigetekig, esetleg a Fülöp-szigetektől az Antarktiszon át Dél-Amerikáig mehetek. Persze a munka kemény lesz, de már most betáraztam egy videókamerából, hogy ha éppen sikerülne leugranom a hajóról, és a szerencse folytán éppen szárazföldre érkeznék, akkor még többet mutathassak nektek abból, amit megélek. Reméljük, hogy időm is lesz. A motiváció már meg van! 

A bejegyzés trackback címe:

https://egyszakacsnaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr8411784497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.