Jég, jég és jég: Utazás Lappföldön
2018. február 14. írta: Szabadnapos Szakács

Jég, jég és jég: Utazás Lappföldön

Bár még bőven adós vagyok az elmúlt fél év beszámolójával, mégis először a finnországi kalandokról számolok be, hisz azok még frissen élnek bennem. Édesapám idén tölti be az 50. életévét, és ez elég indokkal szolgált ahhoz, hogy elvigyük nyaralni. Lappföldre. -20 fokba. 12 éven aluliaknak csak szülői felügyelet mellett ajánlott!arctic_circle_santa_village.jpg

Ha minden 12 éves olvasóm már becsukta a szemét, akkor leírhatom már nyugodtan: a Télapó nem létezik. A szülők, most már visszaengedhetik őket a géphez, és szigorúan csak INNEN olvassák tovább a cikket. Mintha nem utaznék eleget egy évben (az elmúlt egy évben több, mint 40 országban jártam), arra gondoltunk egy családi utazás tökéletes ajándék. Budapesttől Dánián át egészen Rovaniemiig.

Találkozó a dán királynővel

A repülőjegyek világát sose értettem, de valamiért olcsóbban jött ki, ha először Koppenhágába repülünk, és onnan Helsinkibe, majd onnan bérelt kocsival Rovaniemibe utazunk, mintha Pestről Rovaniemiig vettünk volna jegyet. Koppenhágában szerencsénkre volt 7 óránk az átszállásig, így volt időnk arra, hogy meglátogassuk a belvárost. A legutóbbi szerződésem során már kétszer jártam Koppenhágában, úgyhogy volt pár tippem, merre mozogjunk a belvárosban, de még így is találtunk bőven olyan dolgokat, amiket még nem láttam. Például a dán királynőt. Egy szép kör alakban felhúzott épületegyüttes közepén ácsorogtunk a jól megérdemelt dán ebédünk után (ami igazából csak pár perc sétára volt a Nomától), mikor a királyi őrök mellé csapódott egy öltönyös férfi is, majd 10 percig vizslatta a teret. Ahol igazából csak mi álltunk középen, és mi pedig az őröket vizsgáltuk és fotóztuk. Hirtelen kiáltás az őrök részéről, majd a kapu kinyílt és egy vadonatúj Bentley gurult ki, amiben egy idős hölgy ült. Viccelődve összesúgtunk: biztos a királyné. Majd miután mögötte egy fekete autóba beszállt az öltönyös testtőr, már vettük is elő a telefont, hogy rákeressünk: hogy is néz ki a királynő. Hát pont így.21192137_1882309388462563_2510056729873465830_n.jpg

Mondanom se kell, ez még augusztusban készült Koppenhágában. Most télen, valahogy lusta voltam fotózni.

A sors fintora, hogy amerre járok, mindig történik valami. Mikor egy éve Balit meglátogattam, nem sokkal később földrengés rázta meg a szigetet, majd idén a vulkán tört ki. Pápua Új Guineát szintén földrengés sújtotta, Valparaisoban tűz tört ki, míg az Antarktiszról egy hatalmas darab tört le az olvadások közepette. Ma pedig - mikor ezeket a sorokat írom - a dán herceg halálhírét jelentette be a királyi család. 

Helsinkitől Rovaniemiig

A gépünket végül pontosabban értük el, mint Pesten, és nem vártuk meg, míg hangosbemondón a kapukhoz invitálnak minket. Helsinkiben tavaly már jártam egyszer, de a munka és a buszok ritkasága miatt összesen 36 percet tudtunk hasznosan eltölteni. Igazából ebbe nem fért bele több, mint végig szaladni egy piacon, elrohanni a Hard Rock Caféba, hogy a kollégák pólót vegyenek, és hogy a buszunkhoz visszaúton gyorsan két sajtburgerrel ajándékozzam meg magam. Amit persze már csak a buszon tudtam megenni. Akármennyire egészségtelen, és gyorskaja, mégis felüdülés volt a személyzeti menza után. Nem mintha a filippínó kollégák rosszul főztek volna, de minden héten ismétlődik a menü. Helsinkiből egy bérelt autóval utaztunk Rovaniemiig, ami egy több, mint 800 km-es túrát jelentett. A szállásunk viszont tökéletes volt. Az erdő közepén, a várostól 10 perc autózásnyira egy apartman. Az apartman túloldalán lakott a tulajdonos, két huskyval, akiket alig bírt rólunk le vakarni, annyira örültek nekünk. És mivel is töltené az ember az estéit Lappföldön, ha nem az éjszaki fény vadászatával? 

header_lapland_konsta_aurora_hannes.jpg

Sajnos ezt nem mi fotóztuk.

Északi fény, füstölt lazacpisztráng és a lengyel túlélők

Ikertestvérem rendesen felkészült a túrára - főképp, hogy a legtöbb programot ő szervezte meg -, így azontúl, hogy az ajánlására beszereztünk mindenféle túlélő thermoruhát és kesztyűt, még kiképezte magát csillagászatból is, hogy pontosan tudja, hol és mikor találhatunk a legnagyobb eséllyel északi fényt. A telefonján folyamatos időjárás előrejelzéssel, és északi fényfigyelő rendszerrel felszerelve indultunk ki egy tópartra, ahol a legszebb kilátás nyílt az égre. Mivel esténként a hőmérséklet akár -18 fok alá is eshet, és előfordulhat, hogy órákon át várakozunk a fényre, így tűzifával, vadászkéssel és egy lazacpisztránggal (no meg pár kolbásszal) felszerelkezve baktattunk ki a semmi közepére. A halat még otthon kifiléztem, a frissen beszerzett helyben gyártott Martiini halfilézővel, majd a tábortűztől kellő távolságban, csak a füstben hagytam pihenni. 

Martiini kések

A késgyárat 1928-ban Janne Martiini alapította Rovaniemiben. Érdekesség, hogy eleinte biciklivel járva árusította a késeit. Többnyire nem professzionális szakács késekkel foglalkozik a cég, sokkal inkább túlélő-, vadász-, halászkések forgalmazásával. A választékuk meghatározó tulajdonsága az időtállóság, és a minőség, hisz Rovaniemi az északi sarkkörön fekszik, így aki a vadonba belecsap vadászként, egy megbízható kést akar az oldalán tudni. A kések pengéjéhez szénacélt, rozsdamentes carbinoxot T508 és krómacélt használnak, illetve forgalmaznak olyan darabokat Martef bevonattal, ami a szennyeződésektől óvja a pengét, illetve könnyű tisztíthatóságot biztosít. A markolat hagyományosan finn nyírfából, míg a késtok lakkozott bőrből készül. Ezeken felül a választékban található még damaszk penge is, de valljuk be, nem ez a főprofiljuk. Vadászoknak, túrázóknak, és horgászoknak kifejezetten tudom ajánlani a termékeiket, amiket Magyarországon is be lehet szerezni gond nélkül. 

marttiini28l.jpg

A tábortűz megrakva, fényképező állvány felállítva. és jön a várakozás. Hiába a thermo aláöltöző, és a spéci bakancs, a hidegben álldogálás alatt megismertük lassan a finn telet. Közben a parázsba dobtunk pár krumplit, és a kolbászokhoz is már faragtunk nyársat, miközben pár turista odakéredzkedett a tábortűzhöz melegedni. Közben elbeszélgettünk velük, és megkínáltuk őket a kolbászból, és krumpliból. Kiderült, Lengyelországból jöttek el idáig, és igazából terv nélkül. Korombeliek, 24-25 éves forma figurák voltak, akik kibéreltek egy kocsit, de szállást már nem foglaltak. A tervük az volt, hogy a tóparton felállított, félig nyitott fakunyhókban fognak éjszakázni. Tény, hogy régen így éltek a vadászok, és halászok napokig, vagy akár teljesen életvitelszerűen éjszakáztak heteken át a vadonban, de első hallásra elég merész ötletnek tartotta a már lefagyott lábujjjam.19247610_2018666838160719_4172927362574832505_n.jpg

Ilyen viskóban tervezték átvészelni a finn éjszakát.

Mindenesetre miután megittunk velük pár sört, és megláttuk azt is amiért jöttünk - az északi fényt - mi a távozás mellett döntöttünk, hisz 3 óra várakozás -18 fokban egyre inkább éreztette velünk, hogy ezt az időjárást farkasoknak, medvéknek és helyieknek találta ki Isten. A tábortüzet még egyszer megraktuk nekik, és az utolsó kolbászainkat feltűztük nekik a nyársakra, majd sok szerencsét, és főképp kitartást kívántunk nekik az elkövetkezendő éjszakához. Hogy mi lett velük? Nem tudjuk. Bízok benne, hogy olyan fából faragták őket, mint a lengyel kollégáimat a hajón. 

Hé Mikulás, nem érzem az arcom!

27867707_2020694694624600_4003536173061847652_n.jpg

Miután ott hagytuk a tábortüzet, megérkezett bátyám is Vaasaból, ahol régi egyetemista társaival futott össze, így teljes volt a csapat, hogy másnap meglátogassuk a Mikulás faluját. A szezon lecsengett már, így se a Télapót, se a manóit nem találtuk már meg, és most, hogy már nem dolgoznak, a falu egy hatalmas ajándékbazárrá alakult. A faluban megtekinthettük a "Télapó postáját", ahonnan akár már a következő karácsonyra is feladhatunk nem csak leveleket, de akár csomagokat is, és a helyi dolgozók karácsony napjára fogják csak kiküldeni. Miután a többiek leszavazták, hogy küldjünk virgácsot, és rosszalló levelet 100 véletlenszerű címre, én is továbbálltam, és inkább normális ajándékokat vadásztam össze. A faluban megnézhettünk még pár rénszarvast, és egy huskyfarmot, ahol lett volna lehetőség szánhúzó huskykkal egy körtúrát tenni, de mi inkább a motoros szánok mellett döntöttünk. De erről még picit később.27545688_2020694991291237_418674453435078627_n.jpg A hosszú nap végére természetesen dukált egy kiadós vacsora, és mivel a legtöbb tradicionális lapp ételeket készítő étterem tele volt, így egy hamburgerezőbe tértünk be. Az étlapot végig se kellett olvasnom, hisz rögtön megakadt a szemem az "Ican'tfeelmyface Burger"-en, ami annyit tesz: "Nem érzem az arcom burger". Bár rendkívül szeretem a csípőset, mégis utólag indokoltnak tartottam az étlapon feltüntetett két pici csilipaprika piktogramját három halálfejre lecserélni. Mindenesetre a név találó volt, és a minőségbe se köthettünk bele. 

Vigyázz kanyar!

Eljött a várva várt pillanat is, mikor ikertestvérem és apám felülhettek egy-egy motoros szán vezetőülésére, és bátyámmal elhelyezkedtünk, mint utasok. A túra 6 óra, -16 fokban befagyott folyókon, tavakon és sűrű erdőkön át, amit az extrém körülmények ellenére mindenkinek ajánlok. Akár utasként is. Igaz, hogy a tévében látható motoros szánnal száguldozó akcióhősöket elfelejthetjük, hisz jóval bonyolultabb úton tartani egy ilyen járgányt, mint egy motort, de jobb szakaszokon még kezdőként is tesztelhette az ember a szán teljesítményét.28080049_2320752954617676_1023076234_o.jpg Persze, mint kiderült, ezt kanyarokban kevésbé kellett volna erőltetni, mivel a konvoj utolsó szánjaként sikerült ikertestvéremmel kisodródni, és elmerülni az egy méteres hóban. Pár perc várakozás alatt - míg a túravezetők észrevették hiányunkat, és visszajöttek értünk - az első ötletem volt, hogy csináljunk egy selfiet a beragadt szánnal - hisz az ember legyen trendi minden körülmény ellenére -, majd ezt elvetve inkább neki álltunk kiásni. Mondhatni minimális sikerrel. (Értsd: semmi siker.) Végül a két túravezető segítségével sikerült a több száz kilós járgányt újra pályára állítani. A túra pihenőjét pedig lékhorgászattal töltöttük. Megmutatták az alapfelszerelést, illetve elmondtak pár információt, és ránk bízták, had horgásszunk. A túravezetőnkkel egyből sikerült is fogni egy kisebb pisztrángot, amit még helyben ki is filézett - sajnos lemaradtam róla, hogy én filézhessem -, és a tábortűz mellett alacsony hőmérsékleten el is készített. Mikor láttam, hogy a jeges vízből csupasz kézzel húzza ki a halat, elgondolkoztam rajta, hogy nekem ezért mennyit kéne fizetni, hogy megtegyem. Akik a halat nem szerették volna, nekik egy bácskai rizseshúsra emlékeztető finn étellel készültek, ami lényegében rizs és rénszarvashús keveréke volt. Illetve mellé az elmaradhatatlan áfonyakompót. 28034556_2320751697951135_1752341800_o.jpgAz ott főzött teáról egységesen az volt a véleményünk, hogy még akkor is jobban jártunk volna, ha csak forró vizet iszunk, de a vadonban ne válogasson az ember. A hat órás túra perc pontosan ért véget, és a végére úgy találtam, hogy nem véletlen hat órás. 50-60 km/órás sebesség mellett a -18 fokot az ember jóval hidegebbnek érzi, és az utolsó 20 percben már csak egy frissen kisült steakre tudtam gondolni, ropogó tűz mellett, és fedél alatt.

Jéghotel, jégbár, jég minden

A másik várva várt éjszakánk a jéghotelben töltött volt. Ami pont az, aminek hangzik. Egy hotel jégből kifaragva. Hogy mi déli turisták is átérezhessük, milyen volt igluban aludni. A hotel teljesen felszerelt volt ennek ellenére, rendelkezett bárral (ami szintén jégből készült, még a poharak is!), egy kisebb kápolnával, és étteremmel. Persze, fenntartottak faházakat is, amolyan melegedőként, ha túlságosan vad körülménynek ítélnénk meg a jégből készült ágyunkat. És mi az, amit az embernek kötelező Finnországban kipróbálni? Hát a szauna. Persze, nem voltam olyan bátor, mint a bátyám, hogy utána hasast ugorjak a hóba, de azért kipróbáltam én is. Ami a hely különlegessége volt, hogy tartottak fent hószaunát is. A szaunát egy jégkunyhóba üzemeltették - érthető módon a maximális használati idő csak 10 perc volt, mielőtt az egészet felolvasztanánk -. Az ember beül egy jégkuckóba egy szál törölközőben, majd a lehető leggyorsabban megkeresi a forró vizes vödröt, hogy gyorsan felfűtse a helységet -15 fokról  egy picit elviselhetőbbre. Az egyetlen veszély, hogy az ember a kellemes melegben úgy ellazul, hogy elfelejti, hogy a falak jégből készültek, és neki dől.28082003_2320748924618079_1471631422_o.jpg És hát az éjszaka? Az ágyra terítettek pár rénszarvasbőrt, ami lepedőként szolgált, és kaptunk egy elég jónak mondható hálózsákot, így végül az éjszaka nem hogy fáztam volna, de még le is kellett vennem a pulóverem, annyira melegem lett. Reggel ébresztettek minket, bár túl álmos voltam, hogy eldöntsem a forró teának örültem-e jobban, vagy az azt felszolgáló finn szőkeségnek. A reggelit gyorsan elfogyasztottuk, és haza indultunk. Na nem egyből.

Zetor étterem? Létezik.

 

A fene gondolta volna, hogy létezik Zetor étterem. De apám velünk volt, így muszáj volt kipróbálnunk. Szerencsénkre kipróbáltuk. Ha valaki véletlen Helsinkiben járna, mindenképp próbálja ki, a vasútállomástól pár sarokra található, tehát külön utat se kell érte tenni. Az étterem berendezéséhez hozzátartozott pár nálam jóval öregebbnek mondható Zetor traktor, és minden ami egy régi parasztházban, sufniban megtalálható volt. Az étlapon meglepő módon magyar nyelven is feltüntettek mindent, és a választék is teljesen magyar gyomornak íródott. 27867803_2022379584456111_936194204825697342_n_1.jpg

Fantáziadús nevek: Kárörvendő kecske, és Marynek volt egy kiscsibéje...

Sajnos annyira jó étlappal rendelkeztek, hogy nem tudtam dönteni, így végül ki kellett hagynom a Zetor motorháztetőjén sütött rénszarvassteaket, de még így is bőven jól jártam a rénszarvaslevessel, és raguval. A repülőnk indulásáig bőven volt időnk, így egy gyors nosztalgia sétát tartottam a kikötőben, ahol meg kellett állapítanom, hogy augusztusban sokkal jobb idő volt, és kevésbé volt a víz is befagyva.

21231695_1888580677835434_6720180830327059160_n.jpg

Augusztusban valamiért jobban sütött a nap.. Igaz, nem láttunk északi fényt.

Minden esetre jól esett végre, hogy úgy lehettem turista egy városban, országban, hogy nem kellett folyamatosan az órámra pillantani, mikor megy tovább a hajó, vagy mikor kell visszaérnem dolgozni. Nem mintha panaszkodhatnék, hisz rengeteg olyan városban, és apró karibi szigeten jártam, ahol már az a két-három óra is felüdülés, és felejthetetlen élmény volt, amit ott eltölthettem. De ezekről majd legközelebb!

Ui.: Két dologgal találkoztam Finnországban amit kerüljetek: Az egyik a salmiakki - már régi ismerősként üdvözöltem -, amit a finneken kívül szerintem senki se tud élvezni, és nem tudom megnevezni, mi lehet az. A másik pedig a terva snapsi, ami egy fenyőkátránnyal ízesített alkoholos ital. Első illatra nekem medveriasztó folyadéknak tűnt, másodikra még mindig közelebb állt a lámpaolajhoz, mintsem egy pálinkához. De lehet én voltam finnyás.27655317_2020700401290696_2820422783874573433_n.jpg

Jégpohárban medveriasztó. De legalább a falhoz vághattuk a poharat.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://egyszakacsnaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr1613631316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.