Már régen jelentkeztem élménybeszámolóval a "Pokol konyhájából", így itt egy rövid összefoglaló, nem csak arról, hogy milyen volt a nyári szezon Londonban, de arról is, hogy milyen a bloggerlét.

Mindennapi pokol konyhája, ami már nem is annyira pokol

Mikor legutóbb írtam nektek a konyhai élményeimről, még épp csak megnyitottunk a Maze Grill Park Walkban, és a nyitás körüli sürgés-forgásról meséltem. Azóta beállt minden a saját ritmusába, kialakultak a napi rutinok, a csapatok, barátságok, és még egy előléptetést is kiérdemeltem. Hogy hogyan is néz ki egy nap?
Nyitás idején még reggel 8-tól dolgoztunk mindennap éjfélig, sokszor szünet nélkül 8 szakáccsal, aztán kialakult a rutin, hogy mit hogy időzítsünk, és most már csak reggel 9-kor kezdünk, és általában este 11-11:30 közt végzünk is, és még egy napközi 30 perces szünetet is tudunk tartani. Az utóbbi alvászavaros időkben szeretek előbb érkezni, így ha épp megkapom az étterem kulcsot, már reggel 7.50-kor a konyhán vagyok, hogy mire a többiek megérkeznek elpakoljam a szállítmányokat, begyújtsam a gázt, és egy órát nyerjek magamnak, és a konyhának, ami később még sokat számíthat.

Van aki minden életet megmentene: Reggeli fajd szállítmány a vadszezon séf ajánlatához

Bár 9-kor kezdődik a munkaidő, a munkatársak fél 9-kor már ott vannak, és elkezdik felkészíteni a pályájukat. Eleinte 8-9 szakács dolgozott egy műszakban 4 részlegen, ma már örülünk, ha 4-en vagyunk, de előfordult, hogy a magyar sous chef (Ági) és én, kettesben készítettük fel a cukrászatot, a grillt, a hidegkonyhát, a sushit és a köretes részleget. Ha a szállítmányok el vannak pakolva, le ellenőriztük, hogy mindent megkaptunk, és jó minőségben, akkor indulhat a munka, és mindenki elkezd készülődni az ebédre, a sous chefek pedig elkezdik kitölteni az egészségügyi-élelmiszerbiztonsági naplót, ami egy külön sztorit megérdemelne: hány fokosak a hűtők reggel, milyen hőmérsékletű a hús, amikor a szállító átadja, milyen magas a rizs PH értéke főzést követően és még folytathatnám. A reggel általában csendes, a cukrász megsüti a csokoládé tortát, és a pekán diós-fahéjas csigát, majd neki áll fagylaltot készíteni, a húsos részlegen rotyog a zöldségalaplé, és redukálódik a jus, miközben a húsos szakács a húsérlelő hűtőből kiveszi a már száraz érlelt húsokat, hogy új, friss húsokat tegyen be érlelni, amiket majd pár nap elteltével készít el.

Készül a yorkshire puding a hétvégi sülthöz

A sushi/hidegkonyha részlegen (ahol jelenleg dolgozom) rizsfőzéssel, salátamosással, salátaöntetekkel, halfilézéssel, és porciózással indul a nap, aztán 11 órakor búcsút intek a többieknek, és felviszem a teljes előkészületeimet a sushi bárba. Talán a legstresszesebb részleg a köreteseké, akik reggelt a krumpli gőzölésével kezdik, de közben már a hagymakarikákon dolgoznak, káposztát blansíroznak, írós krumplipürét készítenek. No meg persze emellett vagy száz apró feladatot megcsinálnak.
Ahogy közeledünk a 11 órához, a sous chef jelzi, hogy lassan kezdjük el készíteni az "ízelítőket", mivel 11 órakor nyitás előtt minden fogást végig kóstol a rangidős szakács (sous chef vagy a séf), kivédve ezzel azt, hogy szervíz időben derüljön ki: a mártás túl sós, vagy a krumpli túl nyers, ne adj isten, az egyik szósz savanyú. Ezt követően mindenki letakarítja a pályáját, előpakol mindent, ami szervízhez kell, majd folytatjuk az előkészületeket. A nyáron az ebéd kifejezetten csendes volt Chelseaben, főképp a nyaralások miatt, hisz ki az aki nyáron Londonban szeretne maradni? A Bibliában a 40 napos esőzést özönvíznek, itt Londonban nyárnak hívják. Az én részlegem jó esetben délután 1 órakor már teljesen fel van készítve már a következő nap ebédjére is, így ilyenkor el szoktam kezdeni segíteni más részlegeken, ha tehetem főképp a köretes részlegen, mivel délután vár rájuk 25 kg krumpli megpucolása. 
Ha mindenki rendben van a részlegén, akkor elindul a napi takarítási rutin: átnézni a hűtőket lejárt, vagy túl régi termékekért, majd kitakarítani, rendszerezni a hűtőket, ellátni lejárati dátummal azokat az ételeket, amik aznap készültek, aztán az előkészítő helyiséget kitakarítani, és rendszerezni - megint, mivel a mosogatók minden nap csak bedobnak mindent oda), majd a szárazáru raktárt (amit csak nagyképűen hívhatunk raktárnak, mivel a helyhiány miatt csak egy 2,5 négyzetméteres szobáról beszélünk) rendszerezzük, és takarítjuk. Ha gyorsak vagyunk ezzel az ebédidő végére - 14:30-15:00 - végzünk is, és elkezdhetünk gondolkozni, hogy mit főzzünk a személyzetnek aznap, és közben letakarítja mindenki pályáját, és elpakol mindent a hűtőbe. Ha meg volt a személyzeti "ebéd-vacsora" (napi egy étkezés van csak), és mindenki pályája tiszta, akkor tarthatunk egy szünetet, ami átlag 30 perces, de néha, ha az első asztalunk csak este 7 körül jön, akkor akár 1 órát is kaphatunk. 

Amikor a sous chef elhatározza, hogy ma már pedig paprikás krumpli lesz a személyzetnek. Akkor is lesz benne nokedli, ha nincs nokedli szaggatója az angoloknak.

A szünetet követően mindenki felkészíti a részlegét, majd indulhat a vacsora. A vacsoráink már jóval pörgősebbek, mint az ebédek, mivel Chelsea egyik forgalmas főútja mellett vagyunk, így nem egyszer megesik, hogy bár csak 30 foglalásunk van, besétál legalább még 50 fő, ami az étlapunk mellett már kifejezetten stresszes tud lenni. Sok étteremben egy este kiszolgálnak akár 200-300 főt is, de az, hogy a 80 fő, vagy a 300 fő a stresszes, azt elég sok minden befolyásolja: az étlap összetettsége, a konyha kialakítása, a személyzet nagysága, és természetesen a minőség. 
Az esti zsongás nagyjából 10 órára elül, ekkor az én részlegem már be is van zárva, letakarítva, polírozva, (és ha épp nem felejtem el, akkor még fel is van söpörve), majd megyek le a többiekhez, hogy segítsek a takarítással, hogy minél előbb hazamehessünk. A konyhából a mosogatók csak a hatalmas grillt mossák le, minden egyéb a miénk: a kettő fritőz, a beépített főzőmedence, a főzőlapok, a szellőzök, és a többi. Ha minden kész van, akkor jön egy utolsó ellenőrzés: a sous chef körbejár, és megnézi mindenki részlegét, hogy tiszta-e, illetve, hogy minden egyes termék, és étel megfelelően el van-e látva lejárati dátummal. Ha minden passzol, akkor már mehetünk is haza. Ha ez egy pörgős szombat este volt, és a séf jó kedvében volt, akkor akár még egy sört is kapunk, hogy levezessük a feszültséget. Általában fél 1-kor hazaérek, mivel a közelben lakom, de a többiek nem mind ennyire szerencsések: a sous chefünk ha lekési az utolsó metrót, hajnali 2-3 közt ér haza, hogy aztán még aznap fel is kelhessen 7 órakor, hogy beérjen dolgozni. 


Blogélet, avagy minden ami nem a konyhában történik

Míg sok szakácsnak a szabadnap azt jelenti, hogy végre nem az ételekkel foglalkoznak, nekem a szabadnap az írást jelenti. Sokszor érzem magam rosszul amiatt, mert tudom, hogy már 4-5 napja nem írtam semmit se a blogra, de sajnos van, hogy a szabadnapjaim rosszul jönnek ki. Néha ha hazaérek munkából, elkezdek dolgozni egy cikken, vagy legalább a vázlaton, hogy aztán szabadnapon csak tökéletesítsem. Mivel nem szeretek összecsapott cikkeket írni, ezért inkább vállalom, hogy 4-5 napig nem írok semmit, de utána egy jó cikkel lephesselek meg titeket. 
Maga a blog, mint azt sokan tudják, csak hobbinak indult, aféle időtöltésnek, mikor még Bécsben éltem. Aztán a steakes cikkemmel akkora olvasottságot értem el, hogy kellő motivációt adott az egészhez, hogy akkor ezt ne csak hobbiból,hanem hivatásból csináljam. Nem beszélve arról, mikor az első 1000 lájkot elértem, és kaptam több megkeresést is: volt, hogy csak egy olvasóm kérdezett valamit, hogyan főzze a zöldségalaplevet, és volt, hogy egy újságtól kerestek meg, hogy szívesen készítenének velem egy kis riportot, milyen is Gordonnál dolgozni, és mi motivál abban, hogy szakács legyek. (Azóta ez a cikk meg is jelent a Vidék Íze augusztusi számában.)

Szüleim a blogról megjelent cikkel

Emellett kaptam együttműködési megkeresést is egy induló céggel, akikkel hamarosan elindul a közös munka is, és még a Konyhafőnök műsorból is megkerestek, hogy szívesen vennék, ha indulnék a showban, ami jó területnek ígérkezett, hogy kis ismertséget hozzak a blognak, így a séffel kicsit összebeszéltem, és az áldását adta rá: ha bejutok, megkapom egybe az összes szabadságomat, és mehetek. Sajnos a munka mellett nehéz volt Budapestre utaznom, így bár a második fordulóba tovább jutottam az erdei gombás rizottómmal, a második fordulóra úgy érkeztem hogy 48 órája nem aludtam, így talán ez is közrejátszott abban, hogy nem kerültem be végül a műsorba, de nem búsultam, mert így haza tudtam utazni, találkozni szüleimmel, bátyámmal, ikertestvéremmel.
Ikertestvér.
Neki köszönhetem, hogy a blogra az utóbbi időben vállalható képek kerülnek fel. Aki december - igen, majdnem egy éve indult a blog - óta olvassa a blogot, jól tudja, hogy eleinte telefonos sötét képek, és internetről összevadászott dekorképek színesítették a blogot. Ikertestvérem grafikusnak tanult, és mivel manapság teljesen más részlegben dolgozik, így a régi Canonját megörököltem, és még pár tippet is kaptam, hogyan készítsek szép fotókat nektek. (Ezzel együtt jött egy új hobbi is: a fotózás, a frissülő fotóimat és próbálkozásaimat itt megtaláljátok)

Majdnem el felejtettem, hogy miért is ezt a címet adtam a cikknek: a napokban bejött hozzánk Gordon a konyhára beszélgetni, és épp csak visszatértem otthonról, és hoztam a séfnek egy ágyas körte pálinkát, (amit ő az első kóstolás után "körte-méregnek" nevezett el), így hát jött az alkalom, hogy megkínáljam vele magát, Gordon Ramsayt is, aki aztán sajnos nem mert bele kóstolni, de megígérte, hogy legközelebb megkóstolja. Azon meg már csak tényleg nevetni tudott, hogy én már 8 évesen megmertem kóstolni, és régen az öregeink fogfájásra ezt használták. 

És hát jelenleg itt lennénk. Vége a nyárnak, rengeteg ledolgozott óraszámmal, rengeteg új követővel, hisz ma már a 12 000. követőhöz közelítik Facebookon, amit sose gondoltam volna, hogy összejön, és mindemellett elhatároztam, hogy megtanulok franciául, hisz egyszer oda is el kell jutnom, ha már Franciaország a modern gasztronómia szülőhazája. Nem mondom, hogy egyszerűen összeegyeztethető a sok munka a blogírással, és mindemellett az önképzéssel is, de rengeteg segítséget kapok, mind családtól, mind barátoktól (legyen ez akárcsak megértés, hogy miért nem jelentkezek sokszor egy héten keresztül), sőt néha akár olvasóktól is: így született süteményes rovat a blogon, hisz Szandi csak egy lelkes olvasóm volt, akivel aztán született az ötlet, hogy betársulhatna, vagy mint mikor a legutóbbi cikkem alkalmával annyira belemerültem az írásba, hogy a kisült pizzát megettem, és Németh Richárd olvasóm mentett meg, aki elkészítette a receptet, és lefotózta nekem, vagy elég csak arra gondolnom, mikor e-mailben megkerestek, hogy miről olvasnátok szívesen, és így adtok egy új ötletet. Így lett az, hogy a következő cikk a gyros-ról fog szólni.

Ha nem akarsz lemaradni az új cikkekről, kövess Facebook-on is és iratkozz fel frissen indult Youtube csatornámra! Ha a képekre vagy kíváncsi: már Instagram-on is elérhető vagyok!