Magamról
2015. július 04. írta: Szabadnapos Szakács

Magamról

Mivel egyre többen érdeklődnek az iránt, hogy ki is a szabadnapos szakács, illetve hogy kerültem ide, ezért itt van pár sor rólam is, hogy ne mindig csak az ételekről olvashassatok.
13528762_1385683074791866_5297400327522716468_n.jpgMár egészen kiskorom óta segédkeztem a konyhában, bár csak krumplipucolásban, és hasonló kiegészítő munkákban, míg végül 15 évesen megsütöttem az első sütimet egy lánynak, aminek akkora sikere lett, hogy később megint elkészítettem, majd egy új süti következett, aztán a pizza, és pár egyszerűbb fogás, és anyámnak hála azt vettem észre, hogy egy kis idő elteltével nemsokára 16-17 évesen már pörkölteket főztem, és habartam a főzelékeket. Ezt követően apám felvetésére beiratkoztam egy szakácsiskolába, amit a gimnázium mellett végeztem el: délelőtt a gimnáziumban az érettségire készültem, a délutánjaimat egy konyhán töltöttem. Aztán jött egy év egyetem a Budapesti Gazdasági Főiskolán, de végül rá kellett jönnöm, hogy a főzés jobban érdekel, mint az iskolapadban gubbasztás, így hát váltottam, és elkezdtem főzni Ausztriában. Az első síszezonomat követően - ahol szakácssegédként kezdtem -, két lehetőség állt előttem: elmegyek egy ismeretlen "csárdába" a fizetésem duplájáért, vagy elmehetek dolgozni Ausztria egyik legjobb szállodájába reggelis szakácsnak kevesebb pénzért. Mivel hosszútávon a második verzió volt kifizetődőbb, így azt választottam, és így sikerült bejutnom az 5 csillagos szállodák konyhájára.13241326_1363708710322636_4897711834324982239_n_1.jpg

A reggelis szakácsságot őszre már felváltotta a rendes szakácskodás, és végre hajnalokba nyúlóan főzhettem több ezer fős rendezvényekre Salzburgban. Salzburgot Bécs követte, ahol egy spanyol hotellánc frissen nyílt szállodájában lehettem szakács, három különböző konyhán, három különböző emeleten. Aztán az akkori párommal London mellett döntöttünk, és ha London, akkor nem is volt kérdéses, hogy megpróbálkozok Gordon Ramsaynél, bár magam se hittem volna, hogy össze is jön. Karácsony előtt egy nappal kaptam az emailt a Pétrus konyhájából, hogy mehetek próbanapra, így azon kevesek közé tartoztam, akik a kiköltözést követően már a második napjukon állásajánlatot kapnak. Így történt, hogy 2015 januárjától egészen 2016 márciusáig a Gordon Ramsay Group keretein belül dolgoztam. És mindemellett neki álltam ennek a blognak, és mivel egyre nagyobb figyelmet kaptam Tőletek, így egyre több energiát adtam hozzá, míg azt vettem észre, hogy ami hobbinak indult, már ugyanúgy munkává vált, mint a főzés. Természetesen a hobbi munka, a munka pedig hobbi, így máig mindig nagy izgalommal várom, hogy egy-egy cikkemet követően, hogy reagáltok. Időközben 2016 tavaszán Ausztria és Anglia után Olaszországba vágtam a fejszém, és a La Suvera Relais konyháján dolgozok. Hogy aztán merre visz a sors? Ki tudja!


A bejegyzés trackback címe:

https://egyszakacsnaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr287547172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása