Mivel egyre több visszajelzést kapok, hogy érdekes olvasni azt, hogy mi is zajlik a konyhában, így gondoltam írok pár sort arról, hogy milyen főzni az egyik legismertebb séfnek. Arról már írtam, hogy milyen dolgozni nála. Itt most arra gondolok, milyen főzni neki, mint egy vendégnek.
(www.theguardian.com)
A legtöbb ismerősöm mereven elzárkózik attól, hogy nekem főzzön, mert azt hiszik, hogy kritikus lennék az ételükkel szemben, és minden lehetséges pontos belekötnék. Hiába nyugtatom meg őket, hogy nem tenném, sajnos senki se mer főzni nekem anyámon kívül. Pedig nem vagyok és étteremkritikus, csak egy szakács. Néhányan felteszik a kérdést, hogy mikor Gordonnak főzök, nem félek-e attól, hogy leordítja a fejem? Vagy hogy mindenbe bele fog kötni?
Minden étteremben előfordul hogy a tulaj, vagy egy VIP vendég beül, és ott vacsorázik a családjával. Ilyenkor sok szakács azt mondja: Na és? Ő is csak egy vendég, ugyanúgy kell rá főzni mint egy vendégre. Én ennek az ellenkezőjében hiszek: Minden vendégre úgy kell főzni, mintha VIP vendég lenne. Eleinte nehéz volt kezelni a tudatot, hogy híres embernek készít az ember ételt, és természetesen stresszelt a gondolat, hogy az asztalnál egy politikus, egy színész, vagy egy híres rocksztár ül, aztán ahogy fejlődtem az évek alatt, úgy fejlődött a vendégről alkotott felfogásom is.
A kezdetekben ha a főpincér berohant, hogy a 7-es asztalnál a tulaj ül, akkor máris mindenki megőrült, és sokkal extrémebben tálalt ki egy-egy fogást, sokkal jobban ízesítette, sokkal jobban odafigyelt rá. Aztán feltettem magamnak a kérdést egy idő után: Ha meg tudjuk csinálni ilyen jól is, akkor miért nem mindig így csináljuk? Aztán szerencsére, ahogy a munkahelyeimet váltottam, és minőségben egyre feljebb kerültem, úgy éreztem azt, hogy a munkatársak mentalitása is egyre jobban hajlik afelé, hogy a vendég az vendég, hívják azt Schwarzeneggernek, vagy Marilyn Mansonnak.
Mióta a Maze Grill Park Walk-ban dolgozom nagyjából hetente előfordul, hogy Gordon Ramsay benéz hozzánk a családjával,és nálunk vacsoráznak. Természetesen a séf ilyenkor kiemelt figyelmet fordít arra, hogy minden tip-top legyen a konyhában, és minden részleg a legszervezettebb, legtisztább legyen, hisz a vacsorát követően általában le is jön hozzánk Gordon, beszélgetni a séffel, és körülnézni köztünk. Az egyik első ilyen látogatása során még majdnem rá is szóltam, mert nem tudtam, hogy ő van a konyhában, csak azt láttam, hogy valaki az előkészületeimbe belenyúl, és beleeszik: megfordultam hát, hogy rászóljak a személyzeti vacsora az nem itt van, de szerencsémre még időben észrevettem, hogy Gordon Ramsay áll velem szemben, így inkább csak köszöntem neki, és beszélgetésbe elegyedtünk. Rendkívül pozitív személyiség, abszolút nem ordibálós, valószínűleg csak egy jól megírt szerep volt a róla elhíresült ordítozós szakács-kép, ami aztán a védjegyévé is vált. Még egy viccet is kaptam tőle, mikor rákérdezett, hogy honnan jöttem, és meghallotta hogy Hungary, nem volt rest elsütni a poént, hogy ő is mindig éhezik. Kiderült, hogy tudja, hogy merre keresse a Balatont, ami kissé meglepett azok után, hogy az eddigi angolok, akikkel beszélgettem csak két várost tudtak elhelyezni Magyarország térképén: Budapestet és Ozorát, az utóbbiról naivan feltételezem hogy csak teljesen véletlenül ismerik. Kifejezetten emberinek hat a viselkedése, mikor az éttermébe belépve, nem csak átszáguld a vendégek közt, de egy-egy asztalhoz odasétál, és rákérdez, hogy minden tetszik-e nekik, ízlett-e a vacsora. Persze nem vagyok hülye, ez is része egy pozitív kép kiépítésének, de attól függetlenül rendkívül szimpatikus dolog, mert már láttam nem egy tulajt, aki elvárta, hogy őt soron kívül, a saját vendégei elé helyezve szolgálják ki. Persze arra már nem gondoltak, hogy miattuk a vendégeknek többet kell várni a fogásra, illetve a vendégek csak azt fogják látni, hogy az az asztal, amelyik 20 perccel később jött, már megkapta a főételt is, míg ők az előételt se.
Azt hiszem kijelenthetem, hogy miután már legalább egy tucatszor főztem Gordonnak, már-már nem is jelent igazán nagy stresszt, ha az étteremmenedzser szól, hogy a 8-as asztal Gordoné, maximum abban, hogy egy telt házas este közepén, hirtelen mindent kitakarítsunk, és kipolírozzunk, hogy minden úgy nézzen ki, ahogy annak ki kell néznie. Természetesen nem állítom, hogy mikor készítem a fogást, akkor nem ugrik be a kérdés, hogy vajon mit fog ehhez szólni, de már nem remeg meg a kezem, és sokkal inkább örömtelinek mintsem megterhelőnek érzem az ilyen alkalmakat. Arról nem is beszélve, hogy mikor Gordon Ramsay személyesen dicséri meg a főztödet egy kézfogás közepette, akkor aznap úgy mész haza, hogy ma is érdemes volt felkelni.
Ha nem akarsz lemaradni az új cikkekről, kövess Facebook-on is és iratkozz fel frissen indult Youtube csatornámra! Ha a képekre vagy kíváncsi: már Instagram-on is elérhető vagyok!
