A legutóbbi bejegyzés óta rendesen eltűntem, de mint azt páran már tudjátok, a hazaköltözésem nem volt olyan zökkenőmentes, mint azt szerettem volna.
Nagy lendülettel hazaköltöztem, sőt az amszterdami reptéren töltött 7 óra unatkozás közepette, még neki is álltam egy cikknek, pont ugyanezzel a címmel. A Lord klasszikusának címe nem véletlen, bár a reptéri verzión egy picit javítanom kellett, és egy kérdőjellel kellett kiegészítenem a címet. Mint tudjátok, egy étteremnyitás lehetősége miatt döntöttem úgy, hogy négy év utazást követően hazaköltözök, de sajnos a dolog nem úgy sült el, ahogy szerettem volna, így nagyjából két hét után rá kellett jönnöm, hogy a "visszacsöppensz a magyar valóságba" kifejezés helyett, én arccal előre zuhantam bele. Természetesen lehetőségem így is maradt Magyarországon, de valahogy nem találom a helyem. Jó pihenni 150 nap megfeszített munka után, nem is erről van szó. A két hét alatt rengeteg új és jó emberrel ismerkedtem meg, a legmeglepőbb helyeken. Legyen az egy burgerező, vagy éppen hajnali négykor egy bár előtt. Sosem gondoltam, hogy egyszer ezt fogom írni, de hiányzik az, hogy úton legyek. Felkelek, eltelik egy nap, lezáródik egy bulival, vagy egy könnyed haveri sörözéssel, és kezdődik egy másik. És úgy kelek fel, hogy nem találom a helyem. Persze, azért mert az étteremnyitás elúszott, még találhatnék Pesten munkát, és már több ajánlat is érkezett, de ennek ellenére nem érzem a helyem. Talán igaza volt azoknak, akik azt írták, még túl fiatal vagyok, hogy hazaköltözzek. Jól esett újra a haverokkal, barátokkal lenni, vagy itthon lógatni a lábam a családdal, de újból utazásra kell adjam a fejem. Az útlevelem még érvényes, úgyhogy egészen május közepéig még itthon találtok, de aztán újból határátkelővé válok! Good bye Hungary!
