Régen jelentkeztem már, mivel az utóbbi időben kicsit besűrűsödtek a napjaim, sok repülés, sok munka, sok szervezés. Viszont budapesti tartózkodásom alatt volt szerencsém az Ételművész filmhez. Azt hiszem filmkritika már sok született róla, viszont most itt van egy kritika, szakács szemszögből. Spoiler veszély!
Akik nem látták volna a filmet, a történet egy kiégett szakácsról szól, aki a karrierjét drogokkal és alkohollal tönkretette, majd innen visszatérve a harmadik Michelin csillagért küzd. Természetesen voltak már szakácsos filmek amik megfogtak, és motiváltak, de se az "Élet ízei" se a "Séf" nem mutatta be ennyire realisztikusan a szakácslétet. Hogy miért?
Adam Jones
A főszereplőnk egy tehetséges szakács, aki egy francia séf mellett nevelkedett Párizsban, és a kiváló, vagy nagyon jó számára nem jelent semmit. Mert csak a tökéletes az elfogadható. Aztán a tökéletesség hajhászásban beleesett a drogokba, amik aztán tönkre is tették. Egy időre. Akármennyire is hollywood-i sztorinak tűnik, a szakács szakmában ez elég gyakran előfordul. Drog, vagy alkohol, nem egy szakácsot, séfet ismerek aki akár mindkettővel is él, azért hogy a mindennapi pörgésekről lekapcsolódjon, vagy egyszerűen csak a fáradtságot ezekkel kezelje. Most itt nem a városi pizzériák szakácsaira gondolok, hanem azokra a szakácsokra, akik napi 16-18 óra munka után, hazamennek, és tovább gondolkoznak azon, hogy mivel is lehet tökéletesebbé tenni a menüt. Félreértés ne essék, nem nézem le a pizzériák, csárdák szakácsait, csak a kettő teljesen más életmód. Adam Jones megformálásához Bradley Cooper egy hetet töltött az egyik éttermünkben (a munkahelyemtől két utcányira), hogy testközelből megélje milyen is a szakácslét. Ehhez hozzá jött még Marcus Wareing (a Pétrus régi séfje) és Gordon Ramsay szakmai tanácsadása. Így aztán annyira élethű séf alakítást hozott Bradley Cooper, hogy a moziban ülve, hiába voltam szabadnapos, mégis úgy éreztem, hogy a konyhán vagyok.
A konyha hangulat
A konyhai hangulatot szintén tökéletesen visszaadta a film. A film után sok ismerősöm kérdezte, hogy ez tényleg ilyen? Pontosan ilyen. Egy elit konyhában nincs kiváló, vagy nagyon jó. A tökéletes az egyetlen elfogadható. Ha valami nem tökéletes, ki se vidd a tálalóra, mert csak időpocsékolás. Be kell sokszor vállalni, hogy újból kezdesz valamit, és elviseled, hogy a séf ordít veled, mert késel 1 percet. Sokszor gondolkozok rajta, hogy miért van az, hogy teljesen bagatell munkát végzünk (értsd: nem felelünk életekért, nem mentünk életeket, nem váltjuk meg a világot), mégis ekkora a feszültség a konyhán. 
Még nem sikerült megfejtenem a választ, de az biztos, hogy ez a feszültség az elitkonyhák velejárója. Pontosan úgy, ahogy a filmben bemutatják. Ha hideg egy étel amit küldesz, jó esetben a kukában végzi, rossz esetben a placcodra vágják, és amellett hogy készíthetsz egy újat, még le is takaríthatod az asztalodról a halmaradványokat. Közben a séf, vagy helyettes séf ott áll és ordít veled: miért koszos a részleged? Takarítsd már le! Miért nem készül a hal? Miért nem tudod egyszerre készíteni a fogást is, és közben takarítani is? Kapd össze magad, ha nem vagy képes rá, húzzál haza. Kérj bocsánatot a haltól az értelmetlen haláláért. Ne csak nézz, csináld! Ha megpróbálsz vitatkozni a séffel, kegyetlenül beléd folytja a szót, mert nem kaptál szót, nem azért ordít veled, mert meg akarja vitatni veled, miért késtél 1 percet a tálalóról, hanem azért, mert minden étel, ami kimegy a konyhából, az ő neve alatt megy ki. Ha valami nem tökéletes, egyik vendég sem téged fog megjegyezni, hanem a séfet, aki ezt kiengedte. Aki ezt megengedte, hogy megtörténjen a konyhájában. Azért ordít veled, mert lehetetlen hideg ételt kiküldeni, hisz elméletileg ellenőrizned kellett volna, hogy minden tökéletes, mielőtt odaadod a séfnek, így ha hideg étel kerül elé, az azt jelenti, hogy vagy nem érdekelt az étel, és le se ellenőrizted, vagy azt, hogy leellenőrizted, de reméled, hogy majd a séf nem veszi észre. Mindkettő esetben hülyének nézed a séfet, és ezért ordít veled. Azt mondják egy szakács olyan jó, mint az utolsó étel, amit kiad. Az utolsó ételnek ugyanannyira tökéletesnek kell lennie, mint az elsőnek. Egy VIP vendégnek küldött étel nem lehet tökéletesebb, mint egy "átlagember"-nek küldött, hisz mindig tökéleteset kell kiküldeni. Nem egyszer történt meg, hogy az étterem menedzser lejött, hogy a 6-os asztalnál GOrdon Ramsay ül, figyeljünk nagyon oda, és tökéletes legyen. Erre csak annyit tudtam mondani: minden asztalnál oda figyelünk, és tökéleteset küldünk ki. A film végén ugyanez történt. Hiába Michelin kritikusok, nem érdekli a séfet, hisz ha mindig mindent tökéletesen készítenek el, akkor nem kell izgulni.
Összesítve
Minden szakácsnak ajánlani tudom, hogy nézze meg ezt a filmet, bár a barátnőmre teljesen lehangolóan hatott, hogy ilyen hangulatban dolgozunk, számomra teljesen motiváló film volt abban, hogy a tökéletességre kell törekedni, és ha nem is minden áron, de a lehető legnagyobb energiával, és figyelemmel. És tudom ajánlani mindenkinek, akit picit is érdekel a gasztronómia, és szerette már az Élet ízei-t (Thousand Foot Journey) vagy a "Séf"-et. Míg ez a kettő film inkább hollywood-i megközelítésű, és sokkal többet szentel a történetnek, addig az Ételművész (Burnt), sokkal inkább koncentrál a konyhára, és egy séf gondolkodásának bemutatására. Persze hibái vannak a filmnek, nekem kissé klasszikus lett a befejezés, hogy végül csak megnyerte a harmadik csillagot. Sokkal jobb befejezés lett volna szerintem, ha végül bár nem nyeri meg, rájön, hogy tökéletes ételeket kiküldeni, és Michelin csillagot elnyerni nem mindig ugyanaz, és a tökéletesség független minden csillagtól, vagy szobortól.
Ha nem akarsz lemaradni az új cikkekről, kövess Facebook-on is és iratkozz fel frissen indult Youtube csatornámra! Ha a képekre vagy kíváncsi: már Instagram-on is elérhető vagyok!
