30. nap. Balitól egészen a Cook szigetekig jutottunk, ami közel 10 000 km hajózást jelentett eddig. És Chile még mindig 9000 km-re van tőlünk. De ha belegondolok, hogy Kaposvár már közelebb van Amerikán keresztül, mint Ázsián keresztül, akkor tudom, hogy már hazafelé tartok. Lassan!

Na persze a 10 ezer km hajózás nem az én érdemem, de 30 nap alatt közel 20 ezer adag ételt adtunk ki. Persze nem számoltuk, csak egy megközelítés. Ehhez a konyhán 14 szakács és 6 kisegítő/mosogató napi átlag 12 órás munkájára volt szükség. Tehát közel 7200 munkaóra. Amiben még a 15 fős felszolgálói brigád még benne sincs. Arról már írtam, hogy kéthetente mekkora szállítmányt kapunk, de most már kicsit a felhasználásról is tudok pár érdekes számmal szolgálni: hetente 25 kg sót használunk el, ami az iskolákban a jelenlegi menzaszabályozások mellett talán egy évi sófelhasználásnak felelhet meg. Emellett napi 25-30 kg liszt is felhasználásra kerül. A húsok változóak, de naponta közel 100 kg hús kerül a kezünk alá, ilyen vagy olyan formában. Naponta átlag 100 liter levest főzök meg, tehát egy gyors szorzással már ki is jön, hogy az elmúlt egy hónapban 3000 liter leves átment a kezem alatt. Kisebb medencét feltölthetnénk már a húsleveseimmel. Feltéve, ha megmaradtak volna. De szerencsére jól sikerültek, így elfogytak. A szoba-konyha távolságot naponta nyolcszor teszem meg, ami alkalmanként 32 lépcsőfokot jelent, plusz a konyha-zöldséghűtő távolság napi tízszeri megtételével ehhez még alkalmanként 64 lépcsőfok jön, tehát naponta 900 lépcsőfokot mászok meg. A napi étkezéseim ezzel nincsenek sajnos párhuzamban, így nem csoda, hogy egy hónap alatt sikerült 11 kilótól is megszabadulnom. Persze rámfért, így anélkül, hogy véleményt formálnék akármilyen fogyókúrás szerekről, vagy termékekről: Fogyni akarsz? Dolgozz hajón!

Az eddig megtett táv

Túl az első holtponton

Mint arról beszéltem legutóbbi videómban: a hosszantartó megerőltetések során mindig vannak holtpontok. Legyen az maratonfutás, vagy maratoni dolgozás. A 28. napon értem el a holtpontomhoz, amikor az emeletes ágyamról leesni volt kedvem, nem pedig leugrani. Létra nincs rajta, így minden reggelem egy ugrással kezdődik. De aznap ébredéskor csak ahhoz éreztem energiát magamban, hogy a krumpliszsák kaszkadőri tudásomat bemutatva arccal előre leessek. Persze aztán megembereltem magam, gondolván, hogy konyhán törött orr, vagy törött kéz nem kibúvó a munka alól, és sikerült normálisan leugranom. Ilyenkor a reggeli rutin nem egy hosszadalmas dolog: szakácskabát fel, két doboz kóla kifeszegetése a rekeszből anélkül, hogy a szobatársamat felébreszteném, majd irány dolgozni. Egy fáradt nap során a legnehezebb rész talán - az ébredés után - az 50-60 méteres szakasz, ahol a vendégtéren kell átsétálnunk. Itt még akkor is mosolyogva kell "Guten Morgen"-t kívánni, ha nem aludtál 30 napja rendesen. Vagy mint sokan mások már 5 hónapja. Mosoly fel, "Gut'n Morg'n" és energikusnak tűnni.

A reggel legnehezebb része: a folyosó

Aztán eltűnni egy "Belépés csak személyzet részére" ajtó mögött, és összegörnyedni, majd felvenni az ösztönszerű álmos arcunkat. Ami senkinek nem esik nehezére. Nem kávézom. Lehet ez a baj. Életem során - bár sok átvirrasztott éjszakában volt részem - összesen ötször ittam kávét, ebből kétszer kedvtelésből dohánykávét, és csupán háromszor a fáradtság miatt. A kólát pedig már csak megszokásból iszom, mindenkinek kell valami káros szokás. Még mindig jobb, mintha egy régi séfem példáját követve a wc-ben kokainoznék. A konyhában volt azóta "Languszta parti", ami kevésbé partis, mint ahogy hangzik: délután folyamán le kell szaladni a hajóról a kikötőbe, ahol egy ütött-kopott Toyota hátuljában két hatalmas ládában frissen fogott langusztát hoznak a helyiek, majd az egészet bepakolni a hajóba. Nagyjából 100-120 kilóról beszélünk. Aztán este, a műszak vége után (!), megfőzni mindet. Szerencsére a tisztítás nem a mi dolgunk, hanem a kisegítők ezt éjszaka megcsinálják. 

Kicsit nagyobb, mint az európai társai

Aztán volt itt még BBQ parti is, ami szintén csak a vendégek számára volt parti, nekünk hatalmas logisztikai kihívás volt. A partit a szigeten rendeztük. A konyha és minden felszerelés pedig a hajón van. Ez azt jelenti, hogy motorcsónakkal mindent a szigetre kellett vinni: asztalok, székek, padok, napernyők, poharak, üvegek, tányérok, evőeszközök, konyhai felszerelések, az előkészített ételek, italok. Mindezt 175 főre. Ez két órás feladatot jelent, aminek folyamán megállás nélkül cikáznak a motorcsónokak a hajó és a part közt. Este mégegyszer ugyanennyi visszapakolni mindent. De hát erről szól a szakmánk: mindent a vendégért, nem igaz? 

Utazásaim

Ez még Fiji-n készült.

Persze akármilyen fáradt is vagyok, nem mondok le egy szigetről se. Ha éppen "At sea" áll a napi programban, akkor boldogan konstatálom, hogy 14 órától egészen 16:49-ig tudok aludni. De ha egy sziget neve szerepel a programok közt, és a kikötés ideje éppen a szünetemre esik, akkor lehetek akármilyen fáradt, nem fogok aludni. Valószínűleg életemben egyszer jutok el ezekre a szigetekre, tehát pazarlás lenne aludnom. Legutóbb a Fiji-szigetekről jelentkeztem. Fiji után a Tonga Királyság volt a következő megálló, ahol a fővárosban Nuku'Alofában tudtam eltölteni másfél órát. A főváros neve egyébként azt jelenti, hogy a "szeretet lelőhelye". Ha belegondolok, elég furcsán hatna Magyarországon egy hasonló főváros név: "A dugók lelőhelye". (És itt nem az utcalányokra gondoltam!). A város amúgy kissé furcsa volt számomra: ahogy a kikötőből a városba sétál az ember, egy hatalmas kapun halad át, aminek a tetejére az van írva: "Isten áldja a Királyt és családját!". Gondoltam, hogy ez valamiféle szállóige lehet az országban, de aztán megláttam, hogy minden utcában legalább két plakát élteti a királyt vagy családját. Illetve minden pénzen a király arcképe látható. Kicsit utána olvastam az országnak Wikipédián, és a miniszterelnök neve megfogott: Sialeʻataongo Tuʻivakanō. Érdekesség még, hogy még ők is küldtek katonát az iraki háborúba. Számszerint 40-et. Ha belegondolok, nem is vagyok benne biztos, hogy tudják hol van Irak. A taxissal beszélgettem picit, és próbáltam neki elmagyarázni honnét jöttem, de aztán inkább beláttam, hogy egészen idáig én Tongát valószínűleg Afrikába helyeztem volna el, úgyhogy egyszerűen csak Európát mondtam neki. Kiültem egy negyed órát a tengerpartra lazítani, zene a fülbe, és csak nézni ki a fejemből, és elhinni, hogy nem kell visszamennem dolgozni. Közben a helyi kagylóhalászokat - van ilyen szó? - figyeltem, ahogy térdig a tengerbe gázoltak, és szedegették a kagylókat. A hajóra visszafelé menet vettem pár szuvenírt, köztük egy bálnacsontnyakláncot magamnak, szintén bálnacsontból készített hajtűt barátnőmnek, és pár apróságot a családnak. Aztán visszagyorsan a kabinba, átnézni a fényképeket, és irány visszadolgozni.

Apia, Szamoa fővárosa

Pár nappal később Szamoába kötöttünk ki, ahol a helyiek egy tánccal fogadtak minket, amit amíg élek nem fogok elfelejteni. Az ország nagyban hasonlított Tongához, kicsit talán "európaibb", bár számomra még mindig idegen világ. A jó értelemben.
Arról nem nagyon merek sorokat írni, hogy az utóbbi napokban egész jól lebarnultam, mert otthon ha jól hallottam már hó is esett. Aztán átléptük a dátumválasztót. Amikor iskolában tanultunk erről a vonalról, sose gondoltam volna, hogy át fogom lépni. Nagy csalódást okozott, hogy ellenben a térképekkel, nincs egy hatalmas piros szaggatott vonal az óceánra festve, így csak sejteni lehetett, hogy éppen mikor haladunk át rajta. De így egymás után kétszer volt november 19-ém idén. Sajnos nem a szülinapomon léptük át, pedig díjaztam volna. Eddig 13 órás eltérés volt a hajó és Magyarország közt (ha ott reggel 9 volt, akkor nálunk már este 10), most viszont Magyarország javára lett hirtelen 11 órás előny: amikor a sorokat írom nálunk még csak november 20. este 11 van, míg nálatok már november 21. reggel 10.
A második november 19-én még egy bingópartit is rendeztek a személyzetnek. Már volt korábban is, de most jutottam el odáig, hogy le is nézzek. Persze, ha korábban is szóltak volna, hogy egy ilyen este folyamán akár 900 eurót is lehet nyerni, akkor már előbb is lementem volna. Sajnos nem én, hanem a szobatársam vitte el a 900 eurós főnyereményt, nekem még 4 szám hiányzott hozzá. Majd legközelebb!

Apropó. Legközelebb. Jelenleg a Cook-szigeteknél járunk, és pár napon belül Bora borára érünk, onnan pedig Tahitire, és újból vendégcsere lesz. Tahititől Chiléig, Chilétől pedig Antarktiszig utazunk aztán. Addig ha a technika ördöge is úgy akarja, még videóval is fogok bőven jelentkezni.. csak hát, tudjátok: Időm, mint a tenger, csak éppen munkával töltöm.