Sergio Dondoli egy eldugott kis olasz városkában gombócozza a világ legjobb fagyiját. Legalábbis kétszer a világ legjobbjának választották a fagyimestert, aki volt, hogy nem csakhogy első lett, de második és harmadik is, ugyanazon a versenyen.
San Gimignanoról írtam már egy előző cikkemben, és szó esett már akkor is Dondoli fagyijáról. Nos, nem bírtam sokáig, és megkértem a kollegámat, hogy látogassuk meg. Egyelőre sajnos még rászorulok erre, mivel egy szál biciklivel érkeztem ki Olaszországba, és bár hetente három alkalommal letekerek 34 km-t a dombok-hegyek közt, San Gimignanóig nem vállalkoznék egyelőre. Tehát ellátogattunk megint San Gimignanóba, most napközben, úgyhogy volt időm a várost is végignézni. Ha valakit a gasztronómiai oldala nem is vonzana, akkor is csak ajánlani tudom, az egyik legszebb város, amit láttam. A középkori utcákra az autóbuszok nem jöhetnek be, és egymást érik az olasz kézművestermékeket áruló boltok: kézműves sajtok - szarvasgombába csomagolt pecorino?! -, előttünk készülő agyagkorsók, vaddisznó sonkák, szalámik és még sorolhatnám. Végül egy óra csavargás, és fotózás után végül kikötöttünk ott, ahova indultunk: a Piazza della Cisterna-n, azaz a város négy terének egyikén, ahol a világhírű fagylaltozó is megtalálható.
Sergio Dondoli
A fagylaltmester már több évtizede készíti a finomabbnál finomabb fagylaltokat, az első komoly eredményei 1991-ben születtek. Igaz, kénytelen volt barátai, kollegái nevén nevezni, mivel nem volt még meg a saját fagylaltozója. Így történt, hogy az első három helyezett ő lett a fagylaltjaival. 1993-ban nyert először hivatalosan a csokoládé fagylaltok legnevesebb bajnokságán Rómában (ahol aztán 1996-ban ismét nyert), így akkor már hivatalosan is az ő neve került az eredménylistára. Állítása szerint csokoládéfagyit nem olyan könnyű készíteni, mint sokan hiszik, hisz a készítés közben nem lehet megkóstolni, illetve még az elkészülte után is legalább három órát kell várni, hogy az ízek teljesen "beérjenek", hasonlóan a diófagyihoz. És ugye, ilyenkor már késő kóstolni. Tehát nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy a jó fagylalthoz több év tapasztalat szükséges. Vagy több évtized. A kedvenc fagylaltjait évszakonta váltja, míg nyáron a kedvencei közé a barack, vagy dinnye tartozik, addig télen a csokoládét favorizálja.
A leghíresebb fagylaltjai közé tartozik a Crema di Santa Fina, ami egy sáfrányos, fenyőmagos fagylalt, a Dolceamaro, pink grapefruittal, és gyöngyözőborral, vagy a fekete áfonyás -ricottás Curva Fiesole. Emellett külön szót érdemel a kéksajtos-diós, az olívabogyós, és a különböző friss, zöldfűszerekkel, virágokkal ízesített fagylaltjai, mint a málnás-rozmaringos, szedres-levendulás. A díjnyertes csokifagyija toszkán különlegességből, az Amedei csokoládéból készült. Ennek a csokoládénak az érdekessége, hogy Londonban elnyerte a legjobb csokinak járó díjat, amit öt évente adnak, így 2005-2009 közt az Amedei viselte ezt a címet. Az Amedei csokoládéhoz köthető az Amedei Porcelana csokoládé, amiből évente csak 20 ezer darab készül, és sorszámozott! Egy nagyjából 50 grammos szelet 19 dollárba is kerülhet. (Igen, több mint 5000 forintba.)
A fagylaltjai összetevőiről említenem se kell, hogy mind természetes alapanyagból készül, és ő maga se állítja, hogy egy-egy fagylaltot napról napra ugyanúgy el lehetne készíteni. Főleg, hogy folyamatosan csiszolgatja a bevált receptjeit is, hogy minél tökéletesebb legyen, ezért előfordul, hogy a mindennap visszajáró vendégei észreveszik, hogy egy-egy fagylaltnak másabb lett az íze. Állítása szerint ezért a felesége rendszerint megdorgálja: minek változtat azon, ami tökéletes. Amin kifejezetten meglepődtem, hogy pár receptjét még a saját oldalán is közzéteszi, és nem félti megosztani azt másokkal. A kollegám már váltott vele pár szót, mert nyári szezonban az öreg mester ott áll az ajtóban, és üdvözli a betérő vendégeit. Akikből akad neki bőven. Mi úgymond holtszezonban érkeztünk, a sor mégis 5 méterre kinyúlt az üzletből. Nyár közepére ez elvileg a tér közepéig is el fog érni. És hogy mennyibe kerül? Meglepődtem, mikor megláttam az árakat. Az ember arra számítana, hogy turistalátványosság, díjnyertes, világhírű, akkor biztos drága lesz. 4 euróért kaptunk 3 nagynak mondható gombócot. Még a magyar árakhoz képest se túlzottan drága, hisz lassan otthon is mindenhol 200 forint felett van egy gombóc.
Az enyém sáfrányos-fenyőmagos, málnás-rozmaringos, és maracujás volt.
És végül egy közérdekű közlemény, ha a kedves olvasó még nem fáradt bele a cikkbe: többetek érdeklődésére azt találtuk ki, hogy a szezon végeztével vendégül látnám pár, vagy akár több olvasómat, egy olasz menüvel. Tudom, még igazán messze van, de a jó dolgokat érdemes megtervezni előre. Az este egy olaszországi élménybeszámolóval, egy háromfogásos menüvel, és baráti beszélgetéssel telne. Érdekelne? Írj a szakacsblog@gmail.com email címre! Együnk egy jót!
Ha nem akarsz lemaradni az új cikkekről, kövess Facebook-on is és iratkozz fel frissen indult Youtube csatornámra! Ha a képekre vagy kíváncsi: már Instagram-on is elérhető vagyok!