A múlt héten sikerült végre Firenzét is meglátogatnom, és bár az idő kevés volt rá, két kedves olvasómmal megpróbáltuk végigjárni az egész várost. Egy nap alatt. Lehetetlen.

Történt, hogy miután megírtam Sergio Dondoli fagylaltjáról a cikket, kaptam egy emailt Miklóstól, és Olíviától, akik éppen a toszkán nyaralásukat szervezték, így pont jókor olvasták a cikkemet, és fel is vették a listájukra San Gimignano fagyizóját. Akkor még azt írták, ha érdekelnek majd a tapasztalataik, akkor megírják emailben, de végül annyira belemerültünk a levelezgetésbe, hogy mire eljött a május, már engem is felvettek a listájukra. Annak ellenére hogy már két hónapja Firenzétől alig 50 km-re dolgozok, mégis csak most jutottam el velük a városba. Mikor megérkeztek, még egy jópofa sapkát is hoztak, amit külön nekem készítettek. Bár ennek kapcsán kételyeim vannak, hogy vajon csak szabadnapjaimon blogírás közben viselhetem-e, vagy munkanapokon a konyhában is? Tehát Firenze. Már egy hete, hogy ott jártunk, de Miklósék csak most értek haza, így a képeket is csak most sikerült elcserélnünk. Képek nélkül meg mit érne egy beszámoló? Miután leküzdöttük a térerő hiányából fakadó kommunikációs problémákat, nagy nehezen sikerült megbeszélnünk, hol is találkozzunk, majd egy közeli bárban megbeszéltük a másnapi túrát Firenzébe. Az ikertestvérem - aki többek közt művészeti iskolába is járt, és ennek köszönhetően elég jártas a témában - a lelkemre kötötte, hogy Firenzét látnom kell. Sőt. Azokat a pontokat is kiemelte, amit kötelező megnéznem. Persze egy nap kevés Firenzére, ezt már most leszögezem azoknak, akik idén odaterveznek nyaralást, legalább két teljes nap kell ahhoz, hogy mindent megnézzen az ember.

A város történetéről nem ejtenék túl sok szót, hisz akit mélyrehatóan érdekel, az úgyse itt fogja keresni a válaszokat. De tömören: már az ókorban létezett város itt, és Caesar idején kapta a Florentia nevet (ennek köszönhetően hívják az angolok Florence-nek) az Arno jobb partján létrehozott kolónia. A történészek és művészettörténészek ezért lehet meg fognak kövezni, de Firenze mai látképe többnyire a reneszánsznak köszönhető, így egy kis ugrást követően - kihagyva közel 1000 évet a város történetéből -  a rómaiak után már  Medici család uralja a várost, Michelangelo sétál az utcáin, és Dante már ekkor is száz éve a föld alatt nyugszik. És megint pár száz év ugrás: három magyar keresgéli, hogy hol is lehetne leparkolni.

Firenzei parkolóőrök

Akik már jártak Firenzében, ők jól tudják: nem lehet bemenni a belvárosba autóval. Kivéve ha az ember ott lakik, vagy valami különleges engedélyt nem szerez. De ezzel a turisták autóit a történelmi belvárosból kiszorítják, és ezzel egyet is értek. Igaz, hogy csak a lakosok közlekedtek autóval, de még így is teljesen tömött volt a forgalom. Szóval kerestünk egy szimpatikus parkolót, ami közel esik a belvároshoz, és nem kell túl sokat sétálnunk. Időnk se volt jegyautomata után kutatni, ahogy beparkoltunk, már három fura külsejű alak jött, hogy fizessünk. Nagyjából annyira beszéltek angolul, mint mi olaszul, tehát egy rövid activity-party után megbeszéltük, hogy az ár 20 euró lesz egésznapra, majd egy automatából szerzett parkolójegyet adtak a kezünkbe, amin tollal áthúzták a valós dátumot, és ráfirkálták, hogy egész nap itt maradhatunk. Máig nem tudjuk, hogy vajon átverés áldozatai lehettünk, vagy tényleg így működik, de a kocsi a nap végére is ott maradt, és még csak kerékbilincset se kaptunk. Tehát valószínűleg ez tényleg így működik, ha valaki ezzel találkozik, ne ijedjen meg. 

Ponte Vecchio

Talán a firenzei dóm mellett ez a másik látványosság, ami az embernek Firenze említésére eszébe jut. Be kell vallanom, képek alapján sose tartottam érdekesnek. De élőben teljesen más. Ez a kis híd nem monumentális, vagy éppenséggel díszes. A hídat megelőzően épp a Pitti palotában jártunk, ahonnan egyenes út vezetett a Ponte Vecchiohoz. Az első, ami jelezte, hogy közeledünk az az volt, hogy egymást érték az ékszerüzletek. És itt nem arról beszélek, hogy sok volt. Csak ékszerüzletek voltak. Közvetlen egymás mellett. Amikor a hídhoz értünk, és Miki előkapta a kis mappáját, amiben le volt írva minden látványosságról pár sor, akkor tudtam meg, hogy ez a híd régen ötvösmesterek hídja volt, és a kis fecskefészekszerű műhelyekben Firenze legjobb ötvösmesterei dolgoztak. A hídon pont az egyik mesternek állítottak szobrot: Benvenuto Cellini-nek. A híd másik érdekessége a Vasari folyosó. A folyosó a Pitti palotától egészen az Palazzo Vecchio-ig vezet, amit azért építettek mert az akkori herceg a lakhelye és a hivatala közt szabadon akart mozogni, testőrök nélkül, elkerülve a tömeget. Bár még csak május vége volt, mégis meg tudom érteni a herceget. Az utcák már most tömöttek voltak, és néha jó lett volna egy külön folyosón sétálni. 

Piazza della Signoria

Ahogy a herceg sétált a hivatal felé, mi is úgy követtük az utat, bár kiderült, hogy teljesen véletlenül. Végül találtunk egy szép nagy teret, amiről később tudtuk meg, hogy a Piazza della Signoria. A téren található az Uffizi palota (Nemzeti könyvtár, Uffizi képtár), amit sajnos csak kívülről néztünk meg az időhiánynak köszönhetően. Ezért valószínűleg meg fog kövezni a testvérem, hisz olyan mesterek munkáit láthattuk volna odabent, mint Botticelli, Leonardo, Raffaello, Michelangelo, Rembrandt, Dürer, Rubens. Talán majd legközelebb. De annyi biztos, ha az ember nem is megy be, maga a tér akkor is lenyűgöző a Neptun kúttal, és a reneszánsz épületekkel.

Santa Croce

Bevallom nem vagyok vallásos ember. Viszont azt tudom, hogy a művészetekben rengeteg köszönhetünk az egyháznak. Bár egy-egy templom, vagy bazilika megépítése az adott korban felesleges pénzszórás lehetett, mégis hihetetlen látni egy-egy templomlépcsőjét, ami már közel 600 éve ott van. És belegondolni hány láb koptathatta már. A Santa Croce templomot a 15. században fejezték be, és ma a sírhelyek miatt nagy látványossg. A város híres szülöttei mind itt pihennek: itt nézhetjük meg Michelangelo, Dante, Rossini, Galilei vagy éppen Machievelli sírját. 

Ebédszünet - pizzázunk!

Mire kigyönyörködtük magunkat a Santa Croce belsejében, már mindannyian megéheztünk, és itt jöttem én a képbe. Régebben még írtam az AVPN pizza minősítésről az Igen Pizzéria kapcsán. Egy olasz védjegy, azoknak akik igazi nápolyi pizzát készítenek Rengeteg kritériumnak kell megfelelni, mi se mutatja ezt jobba, mint hogy egész Toszkánában összesen 7 ilyen pizzériát találni, és ezekből csak egy van Firenzében. Hát én kitaláltam, hogy ott fogunk ebédezni. Annak ellenére, hogy turista központ belvárosában található, és AVPN minősítéssel rendelkezik a pizzájuk mégis csak 6 euróba került. Volna. Ha végül ott eszünk. De sajnos belefutottunk a szieszta időbe, és pont 10 perccel zárás után érkeztünk. Este hatkor nyitnak csak ki megint, mi pedig annál éhesebbek voltunk, mintsem addig várjunk.Így beültünk a legközelebbi pizzériába, ahol sajnos csak egy teljesen átlagos, középszerűnek mondható pizzát sikerült ennünk, aminél sokszor jobbat lehet kapni akár Magyarországon is. Tehát nem minden arany, ami fénylik, és nem minden feltétlen olasz, ami pizza. Ennek ellenére remek kis ebéd volt, és még a helyi maffiafőnököt is láttuk. Szól az olasz zene, kisétál a pizzériából egy figura, meggyújtja a szivart - ami valószínüleg elég drága lehetett, mivel 10 méterről egyből megcsapta az orrunkat az illat -, majd egy másik öltönyössel pöfékelve beszélgetnek. Mikor elnyomta a szivart, Miki figyelmeztetett, hogy általában ilyenkor jön a leszámolás, tehát menjünk. 

Santa Maria del Fiore, a firenzei dóm

Megkockáztatom hogy Firenze legikonikusabb épülete. Nem szeretnék kiselőadást tartani a történetéről, hisz sokakat untatna, akiket pedig nem, ők valószínűleg sokkal részletesebb történetet olvashatnak más oldalakon, mint amit én tudnék itt írni. A szerencse úgy adta, hogy a dómot még épp sikerült lefényképeznem, mielőtt a kamerám lemerült volna. A dómban sétálva ami igazán lenyűgöző volt, az az, hogy ezeket a falakat, és oszlopokat 600 éve építették, mindenféle modern technika nélkül, és máig itt állnak. Igaz, hogy közel 150 évig tartott megépíteni, sőt még a történelem során többször is változtattak rajta (például a mai jólismert homlokzatot csak a 19. században kapta), de mégis itt van még mindig. A világ 4. legnagyobb keresztény temploma. 

Mercato centrale, a piac

A pizzérián kívül, még volt egy hely, amit mindenképp meg akartam nézni. A vásárcsarnok. Bár nem szeretem a pacalt, de a munkatársam szerint a piaccsarnok emeletén istenien finom pacalt készítenek.Végül sajnos, ahogy a pizzát sem, ezt se sikerült megkóstolnom, de legalább felmértem a terepet, hogy legközelebb hova érkezzek üres hassal. A piacot végül térkép nélkül találtuk meg, igaz, így sikerült egy kört leírnunk, mivel váltig állítottam Mikiéknek, hogy a következő sarkon kell balra fordulni, majd miután már rájöttünk, hogy itt jártunk, legyőztem a büszkeségem, és újból a térképért nyúltunk. Kiderült, csak egy sarokal tértünk el az úti céltól. A piacon nagyjából 2 óra alatt a teljes havi fizetésemet el tudtam volna költeni: friss halak, élő homárok, hatalmas olasz sonkák lógnak az árusok mögött, szarvasgombától a rengeteg olasz tésztáig mindent lehet kapni.Egy biztos:mielőtt hazamegyek, még a piacon be fogok vásárolni.

Mire a piacon végeztünk, azt vettük észre, hogy már este 7 van, és ideje lenne indulnunk.. A parkolóig visszavezető úton azzal ijesztegettem Mikiéket, hogy lehet, a kocsi már nincs is a helyén, és a vendégmunkás parkolóőrök már rég eladták. De szerencsénkre még ott volt. Tehát végül másnap beértem dolgozni is. Ami a firenzei kirándulásunk alatt kicsit elszomorító volt, hogy minden nagyobb látványosság előtt 3-4 gépfegyveres katona, és katonai gépjármű állomásozott, sajnos érthető okokból. De ennek ellenére egy nagyon jó kirándulás volt, és ha még sikerül visszajutnom a nyáron Firenzébe, mindenképp írni fogok a pizzériáról, hogy tényleg van-e annyira jó egy AVPN pizza, mint ahogy azt mondják.

És végül egy közérdekű közlemény, ha a kedves olvasó még nem fáradt bele a cikkbe: többetek érdeklődésére azt találtuk ki, hogy a szezon végeztével vendégül látnám pár, vagy akár több olvasómat, egy olasz menüvel. Tudom, még igazán messze van, de a jó dolgokat érdemes megtervezni előre. Az este egy olaszországi élménybeszámolóval, egy háromfogásos menüvel, és baráti beszélgetéssel telne. Érdekelne? Írj a szakacsblog@gmail.com email címre! Együnk egy jót!