Régen jelentkeztem már beszámolóval a hajóról, ahol a mindennapjaimat töltöm, de mivel már többen is jeleztétek, hogy szívesen olvasnátok, mi történik velem a hajón, így eljött a következő naplóbejegyzés. Közeledik a karácsony, és végre az Antarktisz!
Távol mindentől, a semmi közepén félúton
Jobban mondva, mi közeledünk az Antarktisz felé. Pontosan 30 napja volt, hogy a hajós élet nehézségeiről számoltam be, és pár statisztikával szolgáltam, mit is jelent hajózni számokban. A kezdetek óta - Bali - már több, mint 16 ezer kilómétert tettünk meg. Akik eddig nem olvastak volna, nekik egy gyors összefoglaló az útról: Baliból át vágva Indonézián, egészen Pápua Új Guineáig meg se álltunk, jobban mondva még ott se kötöttünk ki, hanem Salamon szigeteken át, Fiji-ig vitt az utunk. Aztán Fijinél cseréltük az utasainkat, - és pár dolgozót -, és átvágva az óceánon Tahitiig tartott a következő utazás. Tahititől pedig egészen Chiléig. Erről a részről még senki se nagyon olvashatott, mivel annyira a semmi közepén voltunk, hogy napokig internetünk se volt. Internet, amiért alapvetően fizetünk. Ha jobban belegondolok, hogy mennyit fizetek az internetért, egy kisebb kocsi árát megspórolhatnám, ha nem blogolnék, és inkább levél alapon kommunikálnék a családdal,vagy a párommal. Percenként 30 forint, nem hangzik elsőre soknak, de ha az ember naponta csak két órát szán emailekre, csevegésekre, és kikapcsolódásra a hosszú munkanap után, akkor ez máris napi 3600 forintjába kerül. A bátrabbak szorozzák ki, hogy a 140 napos hajózásom során, mennyibe fog ez nekem kerülni. Én inkább bele se gondolok megint.De nem siránkozok, a helyzettel nem tudok mit kezdeni, így hát el kellett fogadni. Az internet nélküli napokon arra gondoltam, hogy mennyi értelmes dologra költhetem majd azt a plusz pár ezer forintot, amit nem vitt el az internet. Például új szakácskésre.
Az elkövetkező 20 napban ezeket a helyeket fogjuk bejárni.
Tahiti és a szállítmányozás
Meséltem én itt már nektek a szállítmányról, hogy átlag 9-10 tonna árut kell elpakolnunk, ha kikötünk. Nos Tahitin nehéz szállítmányt kaptunk. 22 tonnát. Nagyjából havonta-két havonta egyszer van egy nehéz szállítmány. Míg a többi esetben csak zöldség-gyümölcs érkezik, és néhány rekesz ital, addig ezeken a napokon minden. Szárazárutól a a zöldségig minden, amire szükségünk lehet. Ilyenkor hálisten ebéd nincs a hajón, csak vacsora, így egész nap pakolhatjuk az árut. Reggel fél 8-tól egészen fél 4-ig megállás nélkül pakoltunk csatárláncban. 3 tonna liszt, 2 tonna cukor, 1,5 ezer liter tej, 1 ezer liter tejszín, 600 kiló rizs, 600 kiló ananász, 1 tonna krumpli, 15 ezer tojás, és még folytathatnám, de menet közben nem tudtam tovább számolni az árut. Főleg, hogy az egyik filippínó mosogatóval olyan ütemben pakoltunk, hogy időnk nem volt olvasni, mi van a dobozban. Mivel a többiek többnyire elbújtak a csatárlánc legvégén, és ott beszélgettek, ezért nekünk meg kellett pörgetni a pakolást, hogy időben végezzünk, és át kellett hidalni a hiányzó embereket, akik éppen ebédelni mentek. Úgyhogy a 10 kilós konzerveket 4-5 méter távolságból dobáltuk a másiknak, míg a 20 kilós krumplis zsákokat már csak 2-3 méterről. Ahogy végeztünk a a 22 tonna áru elpakolásával, gyorsan beugrottunk a kantinba, kentünk két szelet nutellás kalácsot, és mentünk is dolgozni a konyhára, hisz vacsorára már jöttek a vendégek. Nem hazudok: aznap este, ahogy végeztem a műszakkal, csak beájultam az ágyba, és képszakadás. Ritka esetek egyike, mikor nem nézem végig ugyanazt a filmet kétszer egymás után, mielőtt elalszok. A szobatársamban sajnos annyira van meg az együttélés képessége, mint bennem az hegedülésé, úgyhogy ahogy megérkezik a buliból hajnali egykor, bekapcsolja a tévét, hogy arra aludjon el. Tegnap a Shreket háromszor néztem végig, ma a Shrek 2-t még csak kétszer, de mikor írom ezeket a sorokat, még nincs is itt a szobatársam. A személyzeti tévé egyik átka, hogy egésznap ugyanaz az egy film megy, amit aznap a recepcióról beállítanak. 
Mindennapok a fedélzeten
Természetesen nem csak munkával telnek a napjaink, van itt lehetőség kikapcsolódásra is ha az ember csak élőszövet fémvázon, vagy épp filippínó. Energikusnak tartom magam alapvetően, de fel nem foghatom, a kollégáimnak hány órából áll egy-egy napja. Ugyanannyit dolgoznak mint én, de ők aztán még legalább heti 2-3 alkalommal még hajnali 2-3-ig buliznak is. Nekik sincs szabadnapjuk. Hogy ők mikor tartják a kapcsolatot az otthoniakkal, vagy milyen elemről működnek, azt nem tudom. Én átváltottam energiatakarékos üzemmódba, és a bulikat kilőttem erre a 140 napra. Mondhatnám büszkén, hogy buli helyett blogolok, de mint látjátok, sajnos sokszor a blogra se marad energiám. Ezen próbálok változtatni, és valami rendszert vinni a cikkeimbe, mert ez így nem állapot. Hogy akkor mivel tellik az időm? Ahogy végzek az első műszakommal, és letoltam három szelet nutellás kalácsot, megyek aludni. Egészen pontosan fél 4-ig tudok aludni lelkiismeretfurdalás nélkül, ugyanis ilyenkor érkezik haza barátnőm, és édesanyámmal/apámmal is ilyenkor tudok beszélni. Nem beszélve a tesókról, haverokról, és sok szakácskollegáról, akikkel megosztunk olyan titkokat, amiket nektek sose mondok el trükköket, és praktikákat. Aztán a második műszakot követően vagy kóruséneklésre járok, vagy éppen rajzszakkörre. Na jó, ez így túlzás. Minden kéthetes turnus végén van egy közös éneklés a vendégeknek. Ilyenkor önkéntes alapon a személyzet bevonul a bisztróba, és zongorakíséret mellett egy rakat tengerhez vagy utazáshoz köthető dalt adunk elő. Többnyire német, és angol nyelven, de néha filippínó dalok is bekerülnek a best of-ba. Természetesen a nagy kedvenc a "Baj van a részeg tengerésszel". Mielőtt áttérnék a rajztehetségem kibontakoztatására.. Ha most sokan azt gondolnák, hogy na ez a srác, még énekelni is tud. Nem, nem tudok. Csak szeretek. A főzéssel is így vagyok. Aztán az ilyen kóruséneklés közben még van egy kis árverés is a vendégeink részére. Az adott utazásról egy hatalmas térképet árverezünk el, amit a hajó egyik részlege különféle rajzokkal kidekorál. Nem tudom, hogy mennyi lehet az átlag német nyugdíj, de ezek a térképek 1600-2000 euró közt szoktak elkelni. És itt jövünk mi a képbe. Valaki a hídon kitalálta, hogy a karácsonyi hajtás közepén a konyhának kell ezt elkészíteni. Tehát este 10-kor munka után, gyors zuhanyzás, majd hivatalosan is megnyitottuk a filippínó-német-osztrák-magyar rajzsszakkört. A rajzszakkör alatt értsétek: két rekesz sör, és fáradt tekintetek. Aztán ment az ötletelés, hogy mit is rajzolhatnánk egy Antarktiszos túrára. A pálmafákat elég gyorsan leszavazta a séf, úgyhogy maradnunk kellett az unalmas jéghegyeknél, és fókáknál. A képből befolyt összeg egy részét pedig a személyzeti bingópartin főnyereményként osztják szét. A főnyeremény általában 800-900 euró, amit eddig még sajnos nem sikerült megnyernem. Ez az egyetlen parti, ahova lenézek még én sztahanovista konyhaszökevény is, mivel itt van lehetőségem nyerni. Bár a legutóbbi parti óta, nem igazán szeretnék Fabio mellé ülni, mivel egy olyan szabályt talált ki, hogy akárhányszor olyan számot húznak ki, ami nem szerepel a papírunkon, innunk kell. Mint írtam: nem nyertem. Tehát elég gyorsan elfogyott 7 doboz sör, és másnap csak átkoztam a pillanatot, mikor úgy döntöttem, hogy elmegyek bingózni.
Közeledünk az Antarktiszhoz
És ahogy már említettem: közeledünk az Antarktiszhoz, amit már azóta várok, hogy erre a hajóra jelentkeztem. Igazat megvallva, az Antarktisz miatt jelentkeztem a társaság ezen hajójára. Nem mintha a Seychelle-szigetek fele, vagy Miami fele olyan rossz lenne hajózni, de az Antarktisz az Antarktisz. Jegesmedve, fóka, pingvin, predátor űrhajók mélyen a jégbe zárva. Na jó, jegesmedvék nincsenek, azok északon élnek. De attól még elvileg nagyon maradandó élményt fog nyújtani. Mivel nekem még nincsenek róla képeim, így egy ízelítőt mutatok a Gold Harbourból, amit a legutóbbi kiránduláson készített valaki. Nekem sajnos még egészen december 27-ig kell várnom, hogy képeket készíthessek, de már csak egy hét, és saját képekkel jövök!
Mivel a következő négy napunk a karácsony jegyében fog telni - értsd: teljes káosz, és végeláthatatlan munka -, ezért már karácsony előtt nem tudok írni nektek. Ezért itt kívánok mindannyiótoknak boldog karácsonyt, és kellemes ünnepeket! Mindenki falja tele magát bejglivel, mézeskaláccsal, és kacsasülttel!
