Szakács tételek: Palacsinta A-Z-ig
2020. március 16. írta: Szabadnapos Szakács

Szakács tételek: Palacsinta A-Z-ig

Bár már régen ültem le a gép elé, hogy írásba kezdjek, a helyzet úgy hozta, hogy ismét találtam motivációt, és indokot ahhoz, hogy írjak. Sajnálatos módon ehhez az kellett, hogy a jelenleg végzős szakács tanulóinknak ellehetetlenedjen mind az iskolába járás, mind a szakmai gyakorlat kitöltése. Így hát arra jutottam, hogy ha máshogy nem is, de így legalább picit tudok segíteni a végzős szakácsoknak az otthoni felkészülésben és tanulásban, azzal ha a tételsorukat követve, elkezdek célirányosan írni.
A cikkek többnyire a tanulóknak szólnak, így talán picit el fog térni az eddigi stílustól, hisz a szakács vizsgáikon nem sokra mennének a tőlem hallott dél-amerikai vagy new york-i sztorikkal. Ez most nem arról fog szólni, hogy mi a fizikája a palacsintatésztának. Minden elkövetkező cikk úgy születik meg, hogy az a lehető legkönnyebben, a legtöbb olyan információt foglalja össze, amit majd a vizsgájukon is tudniuk kell, így is segítve a következő generáción. 41678598_1856307861071814_7227878635691048960_n.png

A recept, és az elkészítés

  • 20 dkg liszt
  • 2 dl szénsavas ásványvíz, vagy szóda
  • 2 db tojás
  • 3 dl tej
  • 0,5 dl olaj
  • csipet só
  • csipet cukor

Az elkészítéshez keverjük össze az összes alapanyagot egy habverővel, míg teljesen sima, csomómentes palacsintatésztát nem kapunk.Ez történhet botmixerrel, kézi habverővel vagy konyhai robotgéppel.
A sütéshez forrósítsunk fel egy laposfalú serpenyőt (vagy direkt erre a célra gyártott palacsintasütőt), kenjük meg vékonyan olajjal, és süssük addig, míg szép, világos barna színt nem kap, fordítsuk át - késsel, vagy egy laza csuklómozdulattal, dobálva -, és fél perc múlva már csúszhat is a tányérra.
Érdemes figyelni arra, hogy amennyiben cukrot teszünk a tésztába, gyorsabban fog megpirulni - a cukor karamellizálódásának hála -. A sós töltelékű palacsinták tésztájába is érdemes cukrot tenni, hogy szebb színt kapjunk.

Töltelékek

Édes

  • lekváros (a lehetőségek tárháza konvergál a végtelenhez)
  • Gundel palacsinta (diós, mazsolás töltelék...pont ezt hagytam volna ki?)
  • kakaós (anyám is mindig ezt csinálta, bár világ életemben nem szerettem...)
  • fahéjas-cukros
  • vanília fagylaltos (osztrák, és német tartományokban, síparadicsomokban kedvelt desszert, "Eispalatschinken")
  • túrós
  • gesztenyés

28cooking-crepes-suzette1-articlelarge.jpg

Sós

  • hortobágyi palacsinta (darált, vagy aprított pörkölthússal töltve, és tejföllel behabart pörkölt szafttal tálalva)
  • zöldségszalmával töltött palacsinta (juliennere vágott répa, zeller, cukkini kis olajon megfonnyasztva, tálaláshoz: kapormártás...9 éve a vizsgámon pont ezt húztam!)
  • sós túrós palacsinta (a feltekert palacsintákat akár tejföllel meglocsolva, végül sütőben is megpiríthatjuk, a túró tölteléket pedig ízlés szerint gazdagíthatjuk zöldfűszerekkel, citromlével stb.)
  • gombás palacsinta (pirított gombákat apróra szelve, friss zöldfűszerekkel beízesítve tekerjük a palacsintákba)
  • májas palacsinta (a töltelékhez olajban pirítsunk kevés hagymát, fokhagymát, adjunk hozzá kisebb darabokra vágott csirkemájat, sóval, borssal és kakukkfűvel, majorannával ízesítsük, majd botmixerrel pürésítsük le)

A sós palacsintáknál érdemes még megjegyezni, hogy az osztrákoknál kifejezetten kedvelt levesbetét is készülhet a sós palacsinta tésztából (Erőleves fridatto). Ehhez a kisütött palacsintákat juliennere szeljük, és a forró leveshez adjuk közvetlen tálalás előtt.

Mártások, öntetek

A Gundel palacsintához talán említenem se kell, az elmaradhatatlan csokoládé szószt, amit a végén rummal ízesítünk. A hortobágyi palacsinta szintén klasszikus, hisz a pörkölthús visszamaradt szaftjából készítünk egy tejfölös-paprikás mártást, végül ezzel locsoljuk meg a palacsintákat. A francia konyhában klasszikusnak számító- bár maga a palacsinta nem töltött - Crepe Suzette-t narancsszósszal öntik nyakon tálaláskor (karamellizált cukor, vaj , reszelt narancshéj és Grand Marnier vagy Triple sec adja a mártás fő ízeit). Az osztrák konyhából kiemelt "Eispalatchinken"-t szintén csokoládé szósszal tálalják.  A zöldségszalmával töltött palacsintát tálalhatjuk paprikamártással (meghámozott, sült kaliforniai paprikából készült mártás), könnyed paradicsommártással vagy kapros mártással (besamel alapú mártás friss kaporral, és citromlével ízesítve).

Ételsorban betöltött szerepek

A palacsinta attól függően, hogy édes vagy sós megjelenhet az étlapon akár az előételeknél (hortobágyi húsos palacsinta, zöldségszalmás palacsinta), leveseknél (Erőleves fridatto), és a desszerteknél (Gundel palacsinta, Crepe suzette)

A bejegyzés trackback címe:

https://egyszakacsnaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr6014912958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása