Görög ízek: Gyros, pita, tzatziki
2015. szeptember 01. írta: Szabadnapos Szakács

Görög ízek: Gyros, pita, tzatziki

Ha már szó esett a legnépszerűbb street foodokról, akkor azt hiszem eljött az ideje, hogy egy cikket szenteljek a gyorsnak gyrosnak is. Ikertestvérem csak most tért vissza Krétáról, és ellátott egy rakat görög fűszerrel, így minden adott volt ahhoz, hogy házi gyrost készítsek.

gyros.jpg

Azt hiszem, magát a gyrost senkinek sem kell bemutatnom, hisz mindannyian ettünk már legalább egyszer. Pita kenyérben, vagy tálban, de a lényege ugyanaz: vékonyra szelt, frissen sült hús, paradicsommal, hagymával, és a görög tzatzikivel. Az otthoni elkészítésben igazából csak egyetlen kihívás akadhat: pótolni a gyrosok és kebabosok jól ismert állított forgó nyársát.

A hús

A hús eredetileg birkahús volt, manapság viszont ritkán találni ilyet, és inkább a csirke, bárány, sertés és pulyka az elterjedtebb. Én jó magam imádom a bárányhúst, és mivel Londonban könnyű is hozzáférni, így én báránnyal készítettem el, de a lentebbi recept csirkehússal fog szerepelni, mivel tudom, hogy Magyarországon nehézkesebb jó minőségű bárányhoz jutni. A forgó nyárs által készült ropogós, mégis szaftos húsokat úgy pótolhatjuk, ha a báránycombból vágott 2-3 centi vastag szeletet, tenyérnyi szeletet jó erősen lepirítjuk, majd sütőben 80%-ban készre sütjük, és ezt követően csíkokra szeljük, és végül serpenyőben rápirítunk annyit, hogy teljesen átsüljön (de még ne száradjon ki). Néha, ha épp húslevest főzök magamnak, a csontokról lecsipkedett húst használom fel egy kis gyroshoz, egyszerűen csak lepirítva. Az első verzió adja vissza igazán az utcai gyrosok hangulatát, a második verzió viszont tökéletes felhasználási módja a vasárnapi húsleves maradékának.


barany.jpg
Csirke gyros

50 dkg filézett csirkecomb
1 teáskanál oregánó
1 csipet menta
olívaolaj
tengeri só
frissen őrölt bors

1. A csirkecomb filéket dörzsöljük be olívaolajjal, majd az oregánóval, és mentával.
2. Forrósítsunk fel egy serpenyőt, kevés olajjal (tényleg kevéssel, hisz a húson már van olaj), és pirítsuk aranybarnára a filék külsejét 3-3 perc alatt oldalanként. Közben ízesítsük sóval és borssal.
3. A lepirított csirkecombfilét hagyjuk pihenni pár percet, majd egy éles késsel szeleteljük fel vékony csíkokra, és a csíkokra szelt húst pirítsuk le hirtelen, épp csak addig, amíg át nem sülnek a vékony combcsíkok. A cél egy ropogós külsejű, de még mégis szaftos hús. 

A tzatziki

A tzatziki szósz sokakat megoszt a gyros készítés során: a fokhagyma legyen-e a meghatározó íz, vagy a friss fűszer, és ha a friss fűszer akkor menta vagy kapor, illetve az uborka reszelve legyen, vagy szeletelve. 
Az én meglátásom szerint a tzatziki öntetnek egy hűsítő öntetnek kell lennie, így én mindenképp abba az irányba szeretem elvinni: a kevés fokhagyma, és a friss menta sokkal hűsítőbb kombinációt ad, mint a sok fokhagyma, esetleg a túlzott mennyiségű kapor. Természetesen ez mindenkinek saját ízlése szerint változik, és Görögországban sincs állandó recept rá. Amire viszont figyelni kell, hogy az uborkát ha csak tehetjük szeleteljük. Az uborka alapvetően magas víztartalmú zöldség, így képes elnyomni az egész tzatzikinket, és a végeredmény egy joghurtos uborkasaláta lesz, ezért érdemes elkerülni a reszelést, mivel az uborka így sok levet enged. A legjobb megoldás, ha vékonyan csíkokra szeljük, majd besózzuk, állni hagyjuk 10 percig és kifacsarjuk, ugyanúgy, mintha egy magyaros uborkasalátát készítenénk. Végül a tzatziki összhangjához egy kis savasságot kell adnunk: sokan a fehér borecetre esküsznek, de a frissesség és hűsítő érzet miatt én a citromlevet ajánlom. És meg ne feledkezzünk az alapjáról: a görög joghurtról. A görög joghurtot alapvetően az különbözteti meg a normál joghurttól, hogy a görög joghurtban már nincs savó, ettől sokkal tisztább, krémesebb, alacsonyabb cukor és szénhidrát tartalmú, így sokak szerint sokkal egészségesebb is. 

tzatziki.jpg

500 gramm görög joghurt
2 evőkanál extra szűz olívaolaj
1 teáskanál citromlé
2 teáskanál aprított friss menta (vagy 1 evőkanál szárított menta)
1 egész (30-40 cm) kígyóuborka
1 gerezd fokhagyma

A hozzávalókat egyszerűen csak keverjük össze, majd adjuk hozzá a csíkokra szelt kígyóuborkát, és sóval borssal ízesítsük.

A pita kenyér

Sokak számára a hús mellett a pita kenyér a másik ijesztő dolog, mikor az otthoni gyros készítésről beszélünk, pedig a pita egy egyszerű lapos kenyér, kevés olívaolajjal, így az én pita receptem a pizzatészta receptemből alakult ki, annyi különbséggel, hogy arányaiban több élesztőt használok a pitához, hogy levegősebb legyen a tészta, és könnyebb legyen tölteni. 

Hozzávalók (8 pitához)

50 dkg liszt
2 dl langyos víz
2 evőkanál olívaolaj
5 dkg élesztő
csipet cukor
csipet só

1. A langyos vízben a friss élesztőt felfuttatjuk: összekeverjük a langyos vízzel az élesztőt, és a cukrot, majd meleg helyen 10-20 percig hagyjuk dolgozni az élesztőt.
2. A liszthez hozzáadjuk az olívaolajat, a sót, és a felfuttatott élesztőt, majd lágy kelt tésztát dagasztunk belőle. Ha túl ragacsos adjunk hozzá több lisztet, ha túl száraz, kevés olívaolajjal és vízzel korrigáljuk.
3. Az így kapott megdagasztott bucit vágjuk el 8 egyenlő részre, majd formázzunk kis labdákat belőle, és kelesszük őket duplájukra (szobahőmérsékleten nagyjából 45-50 perc).
4. Lapítsuk el a bucikat 2-3 mm vastag korong formára: használhatunk sodrófát is, én kézzel lapítottam el őket, így kicsit egyenletlen, háziasabb kinézete lett a pitáknak.
5. Előmelegített 200 fokos sütőben kilisztezett tepsiben süssük a korongokat 5 percig, majd fordítsuk át őket a másik oldalukra, és további 2 perc alatt süssük őket készre.


Innentől kezdve nincs is más dolgunk, mint összerakni saját gyrosunkat ízlésünk szerint: az én gyrosomban a tzatzikin és a báránycombon kívül paradicsom, lilahagyma és jégsaláta volt. A tiédben mi lesz?

Ha nem akarsz lemaradni az új cikkekről, kövess Facebook-on is és iratkozz fel frissen indult Youtube csatornámra! Ha a képekre vagy kíváncsi: már Instagram-on is elérhető vagyok!

A bejegyzés trackback címe:

https://egyszakacsnaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr467751192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása